2018. augusztus 4., szombat

U.S. Exclusives – különlegességek az üveggyertyák szerelmeseinek


Augusztusra igazi ínyencségekkel készült Nektek a Yankee Candle Magyarország csapata, ugyanis az Egyesült Államokban kapható, exkluzív illatok váltak elérhetővé webáruházunkban. Előfordul, hogy egy-egy illattal kapcsolatban szomorkodunk, amiért Európában nem jelenik meg, ezért nagy örömmel hoztunk el Nektek nyolc különleges, az évszakhoz jól illeszkedő illatot. Az érett gyümölcsök illatától az édes finomságokon át a vihar utáni friss levegő aromáiig mindent megtalálhattok közöttük, így biztosak vagyunk abban, hogy mindenkinek sikerül a leginkább kedvére valóra szert tennie. Emellett, bár távolinak tűnik még a karácsony, az előrelátók akár ajándék gyanánt is beszerezhetnek egy-egy darabot azon szeretteik számára, akiknek jól ismerik az ízlését, hogy igazi különlegességgel örvendeztethessék meg őket a szeretet ünnepén. Lássuk tehát, hogy mit tartogat ez a limitált ideig kapható, nagyméretű üveggyertyákat tartalmazó kollekció.


Betűrendben az első közülük a Bright Copper Kettles, amely éppenséggel akár az előbb említett karácsony hangulatához is jól illeszkedik majd. A viasza és a címkekép egyaránt meghittséget és melegséget sugárzó. A képen nagymamákra jellemző, antik réz teaforraló látható, és így már jól sejthető, hogy tea és konyhai fűszerek illatát idéző kompozícióról van szó. A Home Sweet Home kedvelői számára kiváló választást jelenthet, hiszen sokban hasonlít hozzá, ugyanakkor kissé rusztikusabb és kevésbé édes az összhatása, így az édes jegyek helyett a fűszerek autentikus aromái kerülnek előtérbe. Fűszer pedig bizony bőven megtalálható benne, hiszen a fahéj, a szegfűszeg, a szerecsendió és a szegfűbors egyaránt az alkotóeleme, és ahogyan az a Yankee Candle háza táján megszokott, valósághű, élettel teli aromákat áraszt magából.

A másodikként következő Eucalyptus az előzővel szemben már minden évszakos gyertya, amely az év bármely szakaszában frissességet varázsol az otthon levegőjébe. Az eukaliptusz mellett számos egyéb gyógynövény is szerephez jut benne, és az égetése kezdetétől a teljes illat kibontakozásáig garantáltan frissítő élményt biztosít. A fejjegyben zöldes jegyek és kerti gyógynövények illata kényezteti az orrunkat, majd a szívjegyben jelenik meg a névadó eukaliptusz, gyümölcsös jegyekkel kiegészülve. Ez esetben ismét egy olyan tökéletesen megkomponált illatról van szó, amely sokkal többet nyújt, mint amit a neve alapján várnánk tőle, hiszen a kiegészítő jegyek játékosabbá teszik az illatot, és tökéletesen kiemelik a főszereplőként jelen lévő eukaliptusz aromáját. Az alapjegyben ezt követően földes és zöldes illatjegyeket egyaránt magában rejtő fenyőlevél és a minden illatot bársonyossá varázsoló pézsma teszi kerek egésszé az összhatást, így a frissesség mellett meglepő módon melegséget is sugároz. A viasz színe és a címkekép ráadásul tökéletesen illeszkedik a napjainkban kedvelt minimalista stílushoz, és így a belbecs mellett a külseje is kiváló választássá teszi, sőt akár a legénylakásoknak is méltó és stílszerű dísze – és illatosítója – lehet.


A Granny Smith nevű csoda sokak örömére szolgálhat, akik a gyümölcsös illatok közül a fanyarabb változatokat részesítik előnyben, de azok számára is felüdülést hozhat, akik epedve várják már a Halloweent, hátha ismét kapható lesz majd a Forbidden Apple nevű Yankee Candle illat. Közeli rokona ugyanis, és azt az érzést adja vissza, amelyet a kertben frissen a fáról szedett zöldalmába harapva él át az ember. Benne rejlik ugyanis a gyümölcs aromái mellett minden kerti illat is, így zöldes-fás aromák és kerti gyógynövények is felsejlenek benne – akárcsak a Forbidden Apple esetében. Kiváló választás tehát akár nyárra, hogy az évszakhoz illő aromákat az otthon falai között is élvezhessük, akár őszre és télre, amikor majd epedve gondolunk vissza a most még elviselhetetlennek tűnő meleg időjárásra és a rengeteg napsütésre. Ráadásul a viasz színe és a címkekép is üdítő jellegű, így a megjelenésével is vidámságot csempészhetünk a lakberendezési tárgyak közé.


Aki pedig a még ennél is fanyarabb, citrusos aromákat részesíti előnyben, annak a Juicy Grapefruit nevű újdonságunkat ajánljuk. Felbecsülhetetlen és utánozhatatlan az az aroma, amely egy gyönyörű, érett rózsaszín grapefruit felvágásakor tölti be a levegőt, nem igaz? Nos, a Yankee Candle munkatársainak mégis sikerült tökéletesen visszaadnia az élményt, méghozzá a jól bevált módszerükkel. Az illat ugyanis jóval gazdagabb egyszerű grapefruitillatnál, hiszen mellékszereplőként számos egyéb illat is jelen van benne, és némelyikük talán meglepőnek is tűnhet. A fejjegyben rózsaszín grapefruit, citromhéj és erdei gyümölcsök aromái bontakoznak ki, így mind a névadó grapefruit citrusos aromái, mind az érett gyümölcs meleg jegyei támogatást kapnak, hogy még határozottabban érezhetők legyenek. A szívjegyben aztán a feketeribizli virágának illata igazán különleges illatjegyként bukkan fel, hiszen gyümölcsös és virágos jegyeket egyaránt magában foglal. Mellé társul még a két leginkább meglepő illat, hiszen jázmin és gyöngyvirág, két önmagában igencsak testes illat alkotja a szívjegy további részét. Ez pedig jól mutatja a Yankee Candle illatkreátorainak zseniális szakértelmét, hiszen egy laikus biztosan nem gondolná, de mellékszereplőként tökéletesen kiegészítik és felerősítik a grapefruit különleges, kesernyés-édes aromáit. Az alapjegyben aztán a bársonyos melegségű pézsma zárja az alkotóelemek sorát, és így válik egyszerű gyümölcsös illatból otthonosságot sugárzó, frissességet és melegséget egyaránt magában rejtő kompozícióvá a Juicy Grapefruit.


A nyaralni vágyóknak és a nyaralás emlékeit felidézni kívánóknak a Life’s a Breeze válhat e kedvencévé, hiszen a tengerpartok aromái mellett a partvonal közelében fekvő rétek és mediterrán kertek aromáit is feleleveníti. Ebből eredően rokona a Coastal Living nevű illatunknak, amelyről már olvashattatok az azonos nevű kollekciót bemutató bejegyzésünkben. Kifejezetten kevés összetevő alkotja, így letisztult és üdítő a végeredmény, és bármely évszakban messzi tájakra utazhatunk általa gondolatban. A fejjegyben bergamott és friss tengeri aromák kaptak helyet, a szívjegyben levendula és moha, az alapjegyben pedig pacsuli, egy igazán klasszikus illat található meg, így megnyugtató és nosztalgikus érzéseket tolmácsol. Olyan üdítő és egyben megnyugtató, mint a vízparton simogató szellő, amelyben a nap melegsége keveredik a rétek és a tenger illatával, valamint a levegőben lévő pára hűsítő hatásával.


A Peaches & Cream ezzel szemben már a késő délutáni koktélozást vagy a finom vacsora után elfogyasztott, könnyed desszertet idézheti fel bennünk. Az aromái az érett, esetlegesen karamellizált őszibarackkal készített, tejszínes pohárkrémet idézik, amelynek tetején tejszínhab kap helyet, és reszelt narancshéj teszi még különlegesebbé az összhatását. Könnyeden édes, tejszínes aromák és gyümölcsök tánca ez, amely mind a szaglásunkat, mind az ízlelésünket felélénkíti és kényezteti. A fejjegyét őszibarack, narancs és tejszínhab alkotja, a szívjegyben a lédús nektarin aromája bontakozik ki, az alapjegyet pedig a krémes vanília teszi bársonyosan simogatóvá. Édes, ugyanakkor nem túláradó illatkompozíció, amely garantáltan mindenkinek tetszeni fog.


A Storm Watch segítségével ismét a természet aromáihoz kanyarodhatunk vissza, és a Life’s a Breeze simogató, megnyugtató összhatása után a viharos tenger felé vehetjük az irányt. A viharvadászok jól ismerhetik, hogy hogyan változik meg a levegő a vihar előtt, közben és után, és jól tudják már, hogy mennyire felfrissíti a levegőt és az érzékeket egyaránt. A Life’s a Breeze-zel ellentétben jó néhány összetevőt magában rejt, ahogyan a közelgő vihar szele is magával ragad minden illatot, a kertek aromáitól kezdve a rétek illataiig. A fejjegyben citrom, zöld levelek illata, alma, bergamott és ózon kapott helyet, így már a használat kezdetén olyan illatot áraszt, mint amit az eső előtti szélbe szagolva érezhetünk. A szívjegyben ezt követően a kora nyári virágok illata sejlik fel: rózsa, levendula, jázmin, ibolya, orgona és jácint, valamint az üde zöld illatot árasztó lóhere válik érezhetővé. Az alapjegyben aztán a fás-erdős területek megnyugtató illata zárja a sort, és moha, pézsma és cédrus teszi igazán különlegessé és kerek egésszé a kompozíciót. A számtalan természetes aromának köszönhetően a hegyi falvak szerelmeseinek kiváló választást jelenthet, de bárki könnyedén a lakásba csempészheti vele a természet megannyi illatát – így bizonyosan sokan szerelembe esnek majd vele.


Végezetül lássuk, milyen kincseket rejt magában a Wildflower Blooms, ez a nyugalmat árasztó külsejű, pasztellzöld viaszba zárt szépség. Ezt az illatunkat leginkább az erdei tisztások szerelmeseinek figyelmébe ajánljuk, hiszen ahogyan az a nevéből is sejthető, vadvirágok illatát varázsolták bele az illatszakértők. A tág értelemben vett nyár virágainak illatát rejti magában, hiszen tavaszi virágok aromái éppúgy fellelhetők benne, mint a késő nyáron virágzó társaikéi. A fejjegyben a margaréta és a hajnali harmatos fű illata bontakozik ki, majd a szívjegyben a mézvirág, a bazsarózsa és a magnólia társul hozzájuk. Az alapjegyben aztán az ibolyalevél csempész fás-fanyar illatjegyeket az összhatásba, a bársonyos melegségről pedig az ámbra és a pézsma együttesen gondoskodik. Leginkább arra az érzésre hasonlít az összhatás, amely a napfényes réten feküdve, a levegőbe mélyen beleszagolva árasztja el az embert. Ebből eredően akár a mostani időszakban, akár a tél zord hidegében jó barátunkká válhat, hiszen tökéletesen idézi fel a pihenéssel töltött nyári napok megnyugtató melegét.

Reméljük, hogy a leírásokkal a segítségetekre lehettünk a választás során, és mindannyian megtaláljátok majd a kedvetekre valót a U.S. Exclusive kínálatunk tagjai között. Szépséges nyarat kívánunk, és hamarosan a havi akciós illatok leírásával is jelentkezünk majd.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése