2020. december 20., vasárnap

Boldog ünnepeket kíván sok szeretettel a Yankee Candle Magyarország

Ismét eljött az év vége, ez a különös időszak, amikor visszatekintünk az elmúlt 12 hónapra, és a hétköznapok szürkeségét az ünnepi készülődés hangulata színesíti meg. A legtöbben bizonyára egyetértetek abban, hogy az idei esztendő az átlagosnál furcsábban telt, és több megoldandó feladatot tartogatott a számunkra. Szerencsére azonban állandó maradt az a szépség, amelyet az illatok varázsa rejt magában: minden illatkompozíció egy-egy külön történetet mesél el, és hozzájárulnak ahhoz, hogy a stresszes hétköznapokat meghitt, nyugodt hangulatú estékkel zárhassuk.

Számunkra is különös év volt, azonban úgy érezzük, hogy a Veletek való kapcsolatunk minden eddiginél szorosabb lett, és nagy örömünkre szolgál az általatok tanúsított aktív részvétel, a számtalan visszajelzés, a sok-sok kép, amelyeket a közösségi oldalakon a termékeinkről közzétesztek. Tudnotok kell, hogy minden alkalommal, amikor ilyet látunk, nagy mosolyra húzódik a szánk, mert ilyenkor úgy érezzük, Ti is értitek mindazt, amelyet a Yankee Candle képvisel.

Kívánjuk tehát, hogy a mindennapok őrülete után elérjen Titeket az ünnepek hangulata, és úgy teljenek majd a szeretteitek körében, akár személyesen, akár virtuális találkozások keretében, ahogyan elképzeltétek. Biztosak vagyunk abban, hogy sokatoknál ajándékként is megjelenik majd egy vagy több termékünk, ahogyan abban is, hogy a megajándékozottak olyan örömmel bontogatják majd az ajándékaikat, ahogyan a Yankee Candle ebben az alpesi karácsonyt megidéző videóban bemutatja. Reméljük, hogy a videóban látható hófödte tájat is megkapjuk majd ajándékba, hogy a fehér lepelbe borult tájat nézve mindenki lelke megnyugodhasson. Mi pedig biztosan az ünnepi képeiteket is örömmel nézegetjük majd, ha bejelölitek a cégünket a képeken.

Ezúton kívánunk tehát nagyon boldog ünnepeket Nektek, és ne feledjétek: jövőre ugyanitt, számtalan új és izgalmas témával ismét szeretettel várunk majd Titeket!

Ünnepi üdvözlettel:

A Yankee Candle Magyarország csapata.

2020. november 15., vasárnap

Hétköznapokat megszépítő illatok – novemberi akciós termékeink

A világunk mindig is stresszel teli, szürke és rohanó volt, manapság azonban talán még inkább annak mondható. Új időket élünk, és nehéz most talpon maradni, megőriznünk a kiegyensúlyozottságunnkat, ezért minden eddiginél jobban felértékelődött a nyugalomban eltöltött idő. Ahhoz pedig, hogy ez a nyugalom biztosított legyen, remek kiegészítőt jelentenek a gyertyák és az illatok, amelyek a Yankee Candle-nek köszönhetően egyben a rendelkezésünkre állnak, ráadásul rendkívül élet- és természethű aromákkal. A jelen hónap akciójában ráadásul a szokásosnál nagyobb számban szerezhettek be 25%-os kedvezménnyel különböző illatkompozíciókat: a megszokott 2-3 helyett ugyanis 5 illatunk kapott helyet a hónap illatai között. Az Artic Frost, a Candlelit Cabin, a Snow in Love, a White Honey és a Wood Smoke mind-mind arra vár, hogy felfedezzétek őket, illetve hogy ha már régóta a kedvenceitek, most akciós áron vásároljátok meg őket újra. Lássuk tehát a jól megszokott módon, betűrendben, hogy melyikük milyen titkokat rejt.

Az Arctic Frost az Elevation kollekció tagja, és ennek megfelelően az egyik legelegánsabb választást jelenti ebből a válogatásból. Egyértelműen ideális lehet azok számára, akik a friss, ugyanakkor természetes hatású illatok mellett teszik le a voksukat, ugyanis telis-tele van különböző gyógynövények aromáival. A borsmenta és az eukaliptusz a főszereplő benne, amelyek közül a borsmenta már a fejjegyben megjelenik, a bergamott és a friss levegő illatjegyei mellett. Az eukaliptusz ezt követően, a szívjegyben lép a színre, rozmaring és levendula társaságában, végül az alapjegyben pézsma és vanília sejlik fel benne. Hűsítő, frissítő, ugyanakkor édesen simogató illat, így remek motiválást biztosít, ha valamilyen „nemszeretem” tevékenység előtt állunk, esetleg túl sok a tennivalónk az adott napon. A viasz színe és az aranyszínű, egyben alátétként is használható tető rendkívül elegáns megjelenést biztosít, így ajándékként is kiváló választás lehet, ha szeretnénk valaki másnak is feldobni a hétköznapokat.

A Candlelit Cabin szintén a friss illatokat szeretőknek kedvez, ugyanakkor gyertyák esetében a klasszikus csomagolásban, valamint lángmentes megoldásokban is kapható. Olyannyira kedvelt illatunk ez, hogy összesen 10 féle formátumban kapható, és bizony bárki fejét hamar és könnyen elcsavarja. A tavalyi karácsonyi kollekció részeként került a kínálatunkba, ezért már olvashattatok róla részletes leírást ebben a bejegyzésben, és az azóta beérkezett véleményekből is kitűnik, hogy nagy kedvenc lett a köreitekben. Rendkívül meghitt, téli finomságokat felidéző kompozíció elegáns, szürke viaszba zárva – biztosan kedvence lesz majd a család minden tagjának.

A Snow In Love ezzel szemben már veteránnak mondható illatunk, amely már hosszú évek óta jelen van a kínálatunkban, és folyamatosan felbukkan a vásárlóink kedvencei között. Nem csoda, hiszen rendkívül összetett, jól megalkotott illatról van szó, amely minden használatnál újabb meglepetéseket rejt, és képes újdonságként hatni, ahányszor csak használatba vesszük. A részletes leírását itt olvashatjátok, a megjelenése pedig önmagáért beszél: akár szerelmi vallomásként is ajándékozható, és biztosan elbűvöli majd azt a szerencsést, akit megleptek vele.

A White Honey a WoodWick kollekciónk részeként kapható, és ennek megfelelően elegáns színek és modern vonalvezetés jellemzi. A viasz színe a névnek megfelelően mézre emlékeztető, az illata pedig meglepő, mégis tökéletes illatpárosításokat rejt magában. A fejjegyben pisztácia, bergamott és kandírozott narancsvirág kel táncra, édes-mogyorós, ugyanakkor friss aromákat bocsátva útjukra. A szívjegyben aztán kávébab, vaníliaorchidea és kakaó illata társul az előzőek mellé, végül pedig mézes szirup, pirított tejkaramella és szantálfa kapcsolódik be az alapjegy részeként. Olyan, akár egy cukrászda illata: finomabbnál finomabb édességek és kávé illata kel életre benne, így minden édesszájú számára ideális választás lehet. Az a fajta édes illat ez, amely bárki által kedvelhető, hiszen otthonosságot és meghittséget sugall, valamint gyermekkori emlékeket is felidéz, és ezáltal rendkívüli nyugalmat áraszt.

Az utolsó akciós illat a Wood Smoke, amellyel a férfi családtagoknak is a kedvére tehetünk. A színe és a vonalvezetése a letisztult legénylakásokban is biztosan jól mutat majd, az illata pedig szintén csábító lehet a férfiak számára. A fejjegyben a szegfűszeg virágának illata jelenik meg, amely már önmagában is egzotikus, virágos és fűszeres jegyeket egyaránt magában rejtő aroma, és meleg tömjén illata társul mellé. A szívjegyben tűlevelek és a cédrusfa fás, ugyanakkor zöldes illata jelenik meg, frissességet és nyugalmat árasztó határozottságot csempészve az összhatásba. Végül az alapjegyben guajakfa, szantálfa, pézsma, és vanília fokozza a férfias, ugyanakkor megnyugtató összhatást. Letisztultságot és otthonosságot áraszt, és olyan elegáns összhatást kelt, amely egyrészt kiváló kezdőillattá teszi, másrészt a „veterán” Yankee Candle-rajongók számára is meglepetéseket tartogat magában.

Az akciós illatainkat ide kattintva érhetitek el a webáruházunkban. Jó válogatást kívánunk, ha pedig már beszereztétek valamelyiket, várjuk szeretettel a visszajelzéseiteket az adott termékek „Vélemények” fülén.

2020. október 18., vasárnap

Magical Christmas Morning – a tökéletes karácsonyi kollekció

Telnek-múlnak a napok, hetek, és észre sem vesszük, máris az őszben találjuk magunkat. Sokunk várta már az enyhülést adó évszakot a hosszú kánikula után, és sokan örülnek az egyre színesedő tájnak és az aláhulló leveleknek. Esőből talán juthatna egy kicsit kevesebb, ám így is csodálatos évszak ez, amely még több lehetőséget teremt a kedvenc illatgyertyák használatára és a valódi bekuckózós-olvasós-filmnézős estékre. Ám egyvalami miatt talán még jobb az ősz: jelzi a tél közeledtét, és megkezdhetjük a visszaszámlálást az év legboldogabb ünnepéig. A Yankee Candle háza táján is erre gondoltak, amikor útjára bocsátották a legújabb karácsonyi kollekciót, a Magical Christmas Morningot, amely öt új illattal igyekszik elvarázsolni a márka rajongóit. A Christmas Morning Punch, a Holiday Hearth, a Singing Carols, a Surprise Snowfall és a Vanilla French Toast mind-mind abba az idilli világba kalauzol el minket, amikor már a készülődésen túl vagyunk, és családi körben, megnyugodva ünnepelünk, kint pedig hideg és hóesés várja az utcára lépőket. Mindennél szebb időszak ez, és talán sosem túl korai megkezdeni a ráhangolódást. Lássuk tehát, hogy mit nyújt ez az öt, jobbnál jobb illat az őket választóknak.

A Christmas Morning Punch az első közülük, és rögtön egy igazán karácsonyi, fergeteges illatot nyújt. Persze a karácsonyi időszakot idéző, vidám piros szín sem elhanyagolható, hisz így már első látásra ünnepi hangulatba varázsol bárkit. Az összetevői pedig tökéletesen idéznek meg egy igazán gyümölcsös puncsot, amelyet a család minden tagja örömmel fogyaszthat. A fejjegyben gránátalma, bergamott és feketeribizli nyitja a sort, tehát bővelkedik igazán fanyar, finom gyümölcsökben, majd a szívjegyben eper és vörösáfonya társul a nyitó előadáshoz. Az alapjegyben cukor és vanília egészíti ki az összhatást, bársonyos édességet adva a ropogósan élethű gyümölcsillatokhoz. Ki kér egy pohárkával?

A Holiday Hearth a hagyományos formátumok mellett lángmentes változatokban is kapható, és van is esély arra, hogy a kipróbálása után minden lehetséges változatban igyekszik majd szert tenni rá, aki kipróbálta. Hangulatot ragad meg és idéz fel, méghozzá azt, amelyben keveredik a kandalló által árasztott, jóleső meleg, a konyhában sürgölődő háziasszonynak köszönhető illatok, valamint a tiszta lakás hívogató otthonossága. A fejjegyben csupa-csupa fűszer kapott helyet: ánizs, fahéj és szegfűszeg nyitja a sort, és már ez a hármas is tökéletes ünnepi hangulatot áraszt. Emellé társul azonban a szívjegyben rejlő, virágos eleganciát belecsempésző gardénia, valamint a zöldes-fás jegyek üdítő jellegét adó tölgymoha és cédrusfa. Az alapjegyet vaníliás krém és meleg pézsma alkotja, tökéletesen bársonyos alapot adva az eddigieknek, amelyekkel együttesen megnyugtató, körbeölelő összhatást keltenek. Mindez ráadásul melegbordó viaszban kel életre, és a címkekép is felér egy időutazással: rá tekintve az ünnepi díszbe öltözött szülői házba repülhetünk el gondolatban, és még a hétköznapok gondjai által terhelt szívbe is melegség költözik.

A Singing Carols szintén szintén tökéletes választás azoknak, akik mielőbb szeretnének karácsonyi hangulatba kerülni. Ahogyan a viasz fenyőzöld illata is sejteti, elsősorban a valódi fenyő illatát idézi meg, de természetesen ebben az esetben is számíthatunk az illatmesterek fantáziájára, akik tökéletes kiegészítő illatjegyeket találtak a valódi fenyőfélék illatának kiegészítésére. A fejjegyben mandarin és eukaliptusz frissességet adó kettőse kezdi a sort, majd a szívjegyben fenyőlevél, boróka és szegfűszeg társul mellé. Ekkor a mandarin és a szegfűszeg jelenlétének köszönhetően gyermekkorunk egyik kedvenc alkotása, a szegfűszeggel tűzdelt narancs illata is felidéződhet bennünk, amely valóban tökéletes kiegészítője a fenyőillatnak. Az alapjegyben aztán cédrusfa és fenyő illata fokozza az emlékeket idéző összhatást, a szeder pedig a konyhában készülő gyümölcsös finomságokat juttatja az eszünkbe. Összességében a fenyőfélék illata marad domináns, ugyanakkor a kiegészítő aromáknak köszönhetően egyértelműen az otthon melegségét idézi, nem pedig az erdő harsogó hidegségét. Mi biztosan hamar használatba vesszük majd, hiszen a tél kedvenc időszaka számunkra az ünnepi készülődés, ezzel az illattal pedig megteremthetjük az ajándékkeresés és -csomagolás tökéletes hátterét.

Ha pedig valaki mégis inkább a természetbe és a hófödte tájakra vágyik, számára tökéletes lehet a Surprise Snowfall. Már külsőleg is a hóesést juttatja az eszünkbe, hiszen csodálatos fehér viaszban álmodták meg a Yankee Candle illatkreátorai, a címkekép pedig azt a hangulatot idézi fel, amikor reggel felébredve, az ablakon kitekintve a hóesés látványa fogad minket. Úgy véljük, hogy ilyenkor mindenkiből előtör a gyermeki énje, és ha teheti, legalább egy hógolyócsata erejéig kimerészkedik a hidegbe. A hűs illatok megidézésére ez esetben is elsőre talán meglepő illatjegyeket válogattak össze az alkotók, de az összhatás lenyűgözően valósághű lett. A fejjegyben bodza, verbéna és rozmaring kel táncra egymással, majd a szívjegyben vad moha és hamvaskék luc kettőse egészíti ki az előadást. Végül az alapjegyben a hinoki hamisciprus és a fehér cédrus fás jegyei adnak tökéletes alapot az eddigieknek, olyan elegánsan hűvös egységet alkotva, amely még a legmegátalkodottabb télellenesek szívét is meglágyítja. Hiszen ki ne szeretné azokat a ropogósan hideg illatú reggeleket, amikor a táj fehér dunyha alá rejtőzik, nem igaz?

Végül, de még véletlenül sem utolsó sorban pedig következik a Vanilla French Toast, amely az egyik legnagyobb kedvencünk, a vaníliás, édesen készített bundáskenyér illatát kapta. Bár a magyar otthonokban elsősorban a sós fajtája a kedvenc, sajttal vagy tejföllel fogyasztva, az édes változatot is igazán finom ízvilág jellemzi. Juharsziruppal fogyasztva az igazi, és mindenkinek már első harapásra a kedvencévé válik, ahogyan ez az illat is biztosan az lesz már első szaglásra. A fejjegye karamellizált cukor illatát kapta, a szívjegyben pedig vanília és aranyló szirup illata társul mellé, a legfinomabb édességek illatát idézve. Végül az alapjegyben tejes akkord, karamell és tonkabab lágyítja az összhatást, ínycsiklandó illatot adva végeredményül. A viasz színe ráadásul szintén ezt erősíti, így már első ránézésre valamilyen karamelles finomság juthat róla az eszünkbe. Az édességek kedvelőinek biztosan remek ajándék lehet, és vendégváráshoz is ideális választás, de persze csak akkor, ha magunk is készültünk valamilyen finomsággal – ellenkező esetben ugyanis csalódottak lehetnek a vendégek.

Úgy érezzük, hogy az egyik legtökéletesebb karácsonyi kollekció született meg az idén. Hangulatot idéző, otthonos és természetközeli illatok, valamint különféle finomságok aromáit tartalmazó termékek közül egyaránt választhatunk. Nehéz a döntés, és talán az a legjobb, ha mindet szép sorban kipróbáljuk. A kollekciót ide kattintva érhetitek el a webáruházban, ahol már gyűlnek a kipróbált illatokkal kapcsolatos vélemények. Jó készülődést kívánunk mindenkinek!

2020. szeptember 9., szerda

Nyárbúcsúztató illatok akciós kínálatunkban – a hónap illatai


Nagyon szeretjük ezt a blogot. Szeretjük, mert a többi közösségi oldalhoz képest kicsit letisztultabb módot teremt arra, hogy veletek kapcsolatot tartsunk, és a képi anyag mellett részletekbe menő szöveges formában is bemutathassuk a termékeinket. Szeretjük, mert sokszor már a vásárlói véleményekkel kiegészítve tudunk beszámolni az újdonságokról. No és persze szeretjük, mert a hónap illatainak bemutatása révén újra és újra elővehetjük a régebbi kedvenceket, az évszaknak megfelelő csokorba foglalva, módot teremtve arra, hogy a már bevált termékeinket akciós áron szerezhessétek be. Emellett úgy érezzük, méltó módot teremt az évszakok megünneplésére, átélésére és ezáltal a pillanat jobb megélésére… Hosszú nyár áll mögöttünk, amely minden eddigihez képest más volt egy kicsit. Túl vagyunk a hőmérsékleti csúcsokon, és egyre hűvösebbek már nem csak az éjszakák, de a nappalok is. Egy részünk még visszavágyik a nyári melegbe, a strandolás és a napozás örömeihez, míg a másik részünk örül annak, hogy a zárt cipők és az átmeneti kabátkák is előkerülnek lassan, és készülhetünk egy újabb, új kihívásokat rejtő időszakra. A Yankee Candle mostani válogatása kicsit mindenkinek kedvez, hiszen biztosan mindenki megtalálja majd a kedvére valót az akciós illatok között: az is, aki még a nyár fülledtségére és a virágok illatára vágyik, és az is, aki mostanra már őszi dekorációval tette hangulatosabbá az otthonát, és nagy örömmel veti bele magát az őszi fűszerezésű ételekbe és italokba. Öt illat és rengeteg termékformátum és szín várja, hogy felfedezzétek magatoknak: lássuk tehát, hogy mit rejt magában a Dried Lavender & Oak, az Evening Onyx, a Fig & Clove, a Warm Cashmere és a White Tea & Jasmine.

Elsőként lássuk tehát azt a csodát, amelyet a Dried Lavender & Oak jelent. A tavalyi év nyarán ismerhettétek meg a Farmers’ Market kollekció tagjaként, és mint a levendulás illatok általában, ez is hamar a vásárlók kedvencévé vált. Nem véletlenül döntött úgy a vállalat csapata, hogy a szokásostól eltérően a lehető legtöbb formátumban elérhetővé teszi a beszerzését. A hagyományos formák mellett többféle autóillatosító és lángmentes megoldás is a rendelkezésére áll annak, aki a nyárvégi hangulatot szeretné az otthonába csempészni. Az illatról magáról itt olvashattok, a kollekciót bemutató bejegyzésünkben, most pedig inkább azt a hangulatot próbáljuk csak leírni, amelyet az idei évben biztosít számunkra a használata. Megnyugtató már eredendően, csak a levendula jelenlétéből adódóan, ugyanakkor annak a tudata is nyugalmat ad, hogy a levendula egyben fertőtlenítő hatást is gyakorol, így mindenféle formában szívesen látjuk az otthonunkban. E közkedvelt, kicsi, lila színű virág mellett a tópartokon fellelhető, száraz faágak illata érződik benne, amely a fa eredendően kellemes aromái mellett a nap melegségét is magába szívta már. Mivel a cédrusfa is a részét képezi, kissé férfias, elegáns hatás is jelen van benne, valamint egyik vásárlónk megfogalmazása szerint uniszex illat válik belőle, amely délutánonként, egy-egy hosszú nap után használva fokozza az otthonosság érzését, és segít az ellazulásban és a stressz kezelésében.


A második most akciós illatunk az Evening Onyx, amely a WoodWick termékcsalád tagjaként kapható, és mint ilyen, eleddig nem szerepelt részletes leírása a blogon, tehát éppen itt az ideje, hogy közelebbről is megismerjétek. A fejjegyben az ózonként is emlegetett, tiszta, friss levegő illatjegyei mellett sárga grapefruit és nektarin gyümölcsös jegyei sejlenek fel, így a használat kezdetén egy nyári kertben érezhetjük magunkat a napfelkelte idején, amikor még hűvös szelek járnak, és a harmatcseppek még a leveleken ülnek. A szívjegyben az orris, vagyis az íriszfélék rizómájának jellegzetes, földes-virágos, ibolyát idéző illata, a fehér geránium rózsára emlékeztető aromája és a kunkor nevű virág jegyei jelennek meg. Utóbbi illata a vaníliához hasonlatos, így sokkal elegánsabb, mint az a kedves, piciny virágokból álló ernyős virágzat alapján sejthető lenne. Az alapjegyben további különlegességek várnak ránk: az arany pacsuli, a tiszta pézsma és az olibanum, vagyis fenyőtömjén együttese különleges, füstös, ugyanakkor megnyugtató és meleget sugárzó összhatást kelt. Olyan ez az illat, mintha az egyes illatrétegekben egy-egy napszak jelenne meg – a fejjegy a reggelé, a szívjegy a déli óráké, az alaőjegy pedig az estéé –, így tökéletes választás a nap lezárásához, a napi történések átgondolásához és az ellazuláshoz. Ráadásul rendkívül elegáns megjelenésű termékváltozatokban kapható, és a fakanóc ropogása különleges hangélménnyel egészíti ki a használatát. Mind a nap lezárásához, mind a nyár búcsúztatásához kiváló lehet, és szépen átvezeti használóját a hidegebb évszakok felé.

A harmadik akciós különlegesség a Fig & Clove, amelyről tavaly nyáron olvashattatok részletes leírást a blogon. Visszajelzést ugyan még nem kaptunk róla, de a vásárlási statisztikák alapján úgy látjuk, szívesen választjátok, mi pedig meg tudjuk ezt érteni. Tökéletes azon Yankee Candle-rajongók számára, akik a finomságokra emlékeztető gyertyákat kedvelik, hiszen olyan, akár egy finom fügés sütemény, amelynek illata lassan, de határozottan tölti be a lakást, miután a konyhában a sütőbe helyezték. Ugyanakkor többet nyújt ennél: a többi benne fellelhető illat miatt olyan megnyugtató otthonosságot sugároz, amely a nagyszülőknél töltött gyermekkori éveinket idézi – ez pedig mindenki számára jó választássá teszi, legyen szó akár kezdő, akár haladó YC-rajongóról.


Negyedikként érkezik a Warm Cashmere, amely hihetetlen módon már három éve alkotja a Yankee Candle kínálatának részét. Valóban rohan az idő… A Fall In Love kollekció tagjaként ismerhettétek meg még 2017 nyarán, és azóta számos vásárlónk kedvencévé vált. Úgy tölti be a szobát, hogy szinte körülölel, és kellemes, parfümre emlékeztető aromáiból adódóan leginkább akkor vesszük észre a jelenlétét, ha egy másik helyiségből lépünk be a használat helyére. Kiváló választás tehát azoknak, akik az illat tolakodó jelenléte nélkül vágynak megnyugtató hatásra, illetve vendégvárás esetén is valódi otthonillatot csempészhetünk vele a lakásba. Aki pedig igazán megszereti, annak diffúzorként és gyöngyzseléként is hozzájárulhat az otthon illatának meghatározásához, hogy minden napszakban élmény legyen a hazaérkezés.


Végül, de még véletlenül sem utolsó sorban pedig a White Tea & Jasmine érdemel részletes leírást. A WoodWick termékcsalád része, és még nem szerepelt a blogon, ezért most először olvashattok az illatjegyeiről. Csodás fehér viaszba zárt illat, amelynek a nevében szerepel a jázmin – talán mindenkinek egyből letisztult, elegáns virágillat ugrik be már ezekből adódóan is. Nem téved sokat, aki így gondolkodik, bár a szintén névadó fehér tea is jelentős szerepet kap benne. A fejjegyben bergamott és teás akkordok jelennek meg, így az Earl Grey tea szerelmeseinek biztosan már első szaglásra is tetszeni fog. A szívjegyben rózsa, ibolya és jázmin hármasa alkot virágillat-szimfóniát, így akár már e két illatréget is csodát hozhatna létre, és sokak kedvencévé válhatna. A Yankee Candle illatmesterei azonban ismét továbbmerészkedtek egy lépéssel, és cédrusfa, ámbra és pézsma hármasával alkottak tökéletes, megnyugtató, harmóniát sugárzó illatot belőle. Vásárlói visszajelzés ugyan még nem érkezett róla, és reméljük, hamarosan ez is változik, de egy dolog biztos: aki egyszer kipróbálja, az biztosan visszatér még hozzá. Minden évszakban hálás illat ez, amely az otthon védjegyévé válhat, hiszen tisztaság érzetét kelti, amelyet még tovább hangsúlyoz a viasz árnyalata.

Reméljük, felkeltették az érdeklődéseteket a most akciós illatok, amelyek mindegyikét ide kattintva érhetitek el. Ne feledtétek: ha kipróbáltátok valamelyiket, a véleményetek sokat jelent a számunkra, valamint a többi vásárlónk választását is megkönnyítheti. Jó nyárbúcsúztatást kívánunk mindnyájatoknak!

2020. augusztus 9., vasárnap

Augusztus hónap illatai – hangulatjavító aromák kánikula idejére

Tombol a nyár, és ennek örömére most a Yankee Candle akciói is tombolnak, ugyanis a hónap illata ezúttal nem a szokásos 2-3, hanem egyenesen 5 illatot foglal magában. Van itt minden, mi szemnek és orrnak ingere, a fakanócos WoodWick családtól a hagyományos termékformátumokon át egészen az Elevation kollekció egyik illatáig. Változatos lehetőségek, változatos formák, színek és illatok – ennél több nem is kell, hogy feldobjuk a melegtől kissé lelankadt hangulatot. A mai nap főszereplői szépen sorban a következők lesznek: At the Beach, Black Coconut, Exotic Bergamot, Magnolia és Pink Sands. Bizony, két örök kedvenc is megtalálható a sorban, úgyhogy most akciós áron szerezhetitek be belőlük az utánpótlást.

Az At the Beach esetében a fakanócos élmény – a ropogásnak köszönhetően – akár a nyári tábortüzek hangulatát is felidézheti, ugyanakkor a mini viaszok szerelmesei sem maradnak ellátás nélkül. A gyertyákat különleges formavilág, letisztult szín és elegáns, fából készült tető jellemzi, így akkor is érdemes közöttük körülnézni, ha a minimalista vagy akár a vintage stílus kedvelőinek keresünk valamilyen megfelelő ajándékot, hiszen bármilyen lakberendezési stílus esetén jól illeszkedik a többi berendezési tárgyhoz. A jelenlegi akciónkban kedvezményes áron kapható At the Beach ráadásul több szempontból is ideális egész éves használatra: nyáron a hangulat fokozásához, télen pedig a melegebb napok utáni vágyakozás miatt égeti majd előszeretettel mindenki, aki beszerzi. A fejjegyben friss levendula, narancsvirág és az ózon frissessége alkot megnyugtató, mégis felfrissítő élményt, majd a szívjegyben fehér jázmin, ylang-ylang és rózsaszirmok teszik még különlegesebbé az összhatást az édes és erőteljes virágillatok jegyeivel. Az alapjegyben végül a nagy kedvenc pézsma, valamint az uszadékfa sós, fás, mégis friss illata kapott helyet, így akár egy uniszex parfüm kompozíciójaként is megállná a helyét. Kiegyensúlyozottságának köszönhetően kiváló kezdőgyertya lehet, amelytől egyenes út vezet az újabb és újabb illatok kipróbálásához.

A Black Coconut olyannyira nagy kedvenc, hogy már több mint 7 éve a vásárlók egyik legnagyobb számban megvásárolt illata, emellett pedig a blogon is olvashattatok már róla részletes leírást. Gyakorlatilag a termékválasztékunk sztárjának tekinthető, és ennek megfelelően a termékformátumok terén is kiemelt szerepet kap: lángmentes formában és autóillatosítóként is beszerezhetik a szerelmesei. Nekünk többek között azért is lett a kedvencünk, mert az édes, mégis kellemesen kiegyensúlyozott illat különleges fekete viaszban öltött formát, így a trópusi szigeten rejtélyes éjszakáit idézi.

Az Exotic Bergamot 2018-ban jelent meg az Elevation kollekció részeként, így nem túl hosszú múltra tekint még vissza, mégis sok vásárlónk kedvencévé vált. Szerepelt már részletes leírása a blogon, valamint akciós illatként is írtunk már róla, hiszen a Yankee Candle örömmel szerepelteti a vásárlók kedvenceit az akciós illatai között. Szöveges visszajelzést mi magunk még nem kaptunk róla, így szívesen vesszük, ha beszámoltok a tapasztalataitokról, a külföldi forgalmazók oldalain azonban számos elégedett vásárló véleménye megtalálható. A most bemutatott 5 illat közül nekünk ez a kedvencünk, mert a citrusoknak és a levendulának köszönhetően felfrissíti a kánikulában lelassult érzékeket.

A Magnolia esetében ismét a fakanócos különlegességeket tartogató WoodWick kollekció egy tagjáról van szó. Rendkívül letisztult hatást kelt, mivel hófehér viaszba zárták, és épp emiatt akár esküvői dekoráció részeként is biztosan megállná a helyét. Ráadásul az illata is ideális akár erre a célra is: a névadó magnólia a fej- és szívjegyben egyaránt megjelenik, emellett a fejjegyben virágos és édes illatjegyek, a szívjegyben pedig jázmin és zöld növények illata sejlik fel. Az alapjegyben további zöldes aromák, virágillat és pézsma teszi fel az i-re a pontot, és így kapunk igazán letisztult, kifinomult, frissességet és nyugalmat sugárzó végeredményt.


A mai nap utolsó főszereplője pedig biztosan ismerős lesz minden Yankee Candle-rajongó számára, ugyanis 2011 óta töretlen a sikere, és ez tükröződik az ezzel az illattal készülő számtalan termékformátumban is. A Pink Sands kivételes módon ötvözi magában a frissességet és a megnyugtató jelleget, a viasza pedig különleges, bájos rózsaszín árnyalatot kapott, így nem is csoda, hogy annyian ezt választják, amikor csak lehet. Ez esetben is kiváló kezdőillatról beszélünk, amely mellett mindig kitart majd mindenki, aki egyszer szerelembe esett vele, és leginkább majd a rá hasonlító illatok terén tájékozódik a kínálatban. Tökéletes egyensúlyú, különleges illat, amelyről már részletesen olvashattatok a blogunkon is. A webáruházunkban szinte kizárólag ötcsillagos értékelések érkeztek vele kapcsolatban, és a mi szívünkhöz is közel áll: reméljük, hogy még sok éven át a termékportfólió része marad majd.

Az illatokat ide kattintva érhetitek el, 25%-kal csökkentett áron. Örömmel vesszük, ha visszajelzések írásával beszámoltok majd nekünk arról, hogy melyik mellett döntöttetek, és mik voltak a tapasztalataitok. Jó válogatást kívánunk!

2020. július 12., vasárnap

Campfire Nights – a tábortűz melegsége


Oly régóta vártuk már, hogy mostanra szinte hihetetlen, de bizony itt a nyár, a valódi, kánikulás, kék eges, viharokkal tarkított, virágillattal teli, nagybetűs NYÁR. Eljött az ideje annak, hogy a természetet járva töltsük a szabadidőnket, és akár egy nyilvános tűzrakóhelyen, akár a családi kertben hangulatos tábortűz mellett pihenjünk meg a fárasztó nap után. Számtalan csemege készülhet a tűzön, a sós finomságoktól kezdve az édességekig, és minden jobban esik a hűvös éjszakában, a tűz melege mellett elfogyasztva, némi füstillattal megbolondítva. Ezt a meghitt, nyugodt hangulatot ragadja meg a Yankee Candle új kollekciója, a Campfire Nights, amely négy új illattal hódít: az A Night Under the Stars, a Crisp Campfire Apples, a Pecan Pie Bites és a Warm and Cosy várja, hogy elcsavarja a márka rajongóinak fejét. Mindannyian rendkívül jól sikerült illatok, így mi magunk választani sem tudunk közülük, hanem leginkább szépen sorban, egymás után szeretnénk „végigkóstolni” őket, akárcsak egy tábortűz mellett elfogyasztott vacsora finomabbnál finomabb fogásait. No de ne szaladjunk ennyire előre; lássuk inkább szépen sorban, hogy melyikük milyen illatjegyeket tartogat a számunkra.


Az A Night Under the Stars valószínűleg sokakban nosztalgikus érzéseket kelt majd, legalábbis minket gyorsan a múltba repített a benne rejlő illatjegyeknek köszönhetően. A színe ellenére ez esetben nem friss, férfias jegyekre kell számítani, sokkal inkább a nyári éjszakák során elfogyasztott nassolnivalók és a kifinomult, gyümölcsös-bársonyos parfümök illatát egyesíti magában. A fejjegye bor, fűszer és uszadékfa illatjegyeit sorakoztatja fel, amelyek közül az utóbbi a tábortüzek sajátos illatát, a másik kettő pedig valamilyen édes finomságot idéz fel. A szívjegye szegfűszeget, sáfrányt és rózsát, az alapjegye pedig tömjént, pacsulit és cédrusfát tár elénk, így nem is csoda, ha meghatározhatatlan, megfoghatatlan emlékek világába csöppenünk általa. Olyan, akár egy nagymama megnyugtató ölelése: a frissen mosott ruhája illata, a parfümje és az általa készített finomságok illata egyaránt jelen van benne, így nem csoda, hogy megnyugtató hatást gyakorol mindenkire, aki csak beleszagol.


A Crisp Campfire Apples ellenben már jóval egyértelműbben értelmezhető, ugyanakkor hasonlóképp magával ragadó illat: a tábortűzön, nyárson sütött, fűszerekkel megbolondított alma ínycsiklandozó összetevőit sorakoztatja fel. A fejjegyben a névadó alma mellett szegfűszeg és mandarinlevél nyitja a sort, és ezáltal már a használata kezdetén igazán különleges illatot kapunk. A mandarinlevél ugyanis egyesíti magában mind a gyümölcs citrusos-friss édességét, mind a mandarinfa fás és zöld jegyeit. A szívjegyben a fahéjrúd az almához tökéletesen illő fűszereket, míg a tölgyfalevél a tábortűz illatának fontos részét ragadja meg, az alapjegyben lévő tonkabab pedig selymesen édes összhatást biztosít. Az alapjegy azonban egy további meglepetést is tartogat, ez pedig a cashmeran nevű parfümösszetevő, amely pézsmás és fás jegyeket, fűszerességet és ámbrára jellemző illatokat egyaránt magában hordoz. Az almából készült finomság mellett tehát a tábortűz füstjének melegségét is tökéletesen adja vissza, és ezáltal rendkívül megnyugtató hatást kelt, akár munka közben, akár egy lazítós este részeként használjuk.


A Pecan Pie Bites esetében az édes sütemények illatvilágát tökéletesen tükröző illatok legújabbjáról beszélhetünk, amely minden bizonnyal felkerül majd minden olyan Yankee Candle-rajongó listájára, aki a Macaron Treats, a Tarte Tatin vagy a Rainbow Cookie csábításának sem tudott ellenállni. Nem elég, hogy tökéletesen idézi fel a piték tésztájának édes-vajas gyönyörét, ehhez még a pekándió különleges aromája is társul, így valóban lehetetlen nemet mondani rá. A fejjegye rögtön egy különlegességgel nyit, hiszen a fahéjlevél a fahéjkéreghez képest kissé fanyarabb, zöldes jegyeket is magában rejtő aroma, és emellé társul az égetett cukor és a nyers méz aromája. Ínycsiklandó már ekkor is, a szívjegy azonban további csábító illatokat is magában rejt: a névadó pekándió mellett fehér mogyoró és étcsokoládé garantálja, hogy sietve valamilyen édes finomság után kezdünk kutatni az éléskamránkban. Az alapjegy végül a szegfűszeg, a tölgyfa és a füstölt cédrus illatával teszi tökéletessé az összhatást, ez esetben is a tábortüzek békét sugárzó melegét idézve fel. Biztosak vagyunk abban, hogy ez az illat minden évszakban a rajongók nagy kedvence lesz, hiszen az őszi-téli időszak kandallótüzes hangulatához is kiválóan társítható lesz majd.


Végül, de még véletlenül sem utolsó sorban pedig a Warm and Cosy következik, amely tökéletesen ragadja meg a tábortűz hangulatát. Meghitt beszélgetések, nyugalom, jóleső fáradtság, megnyugvás a hosszú, meleg nap után a hűvösebb éjszakában, a szemekben visszatükröződő lángok, az izzó parázs. Az erdő és a hűvös éjjel illatát a fejjegyben lévő balzsamfenyő, az eukaliptusz és a borsmenta illata idézi fel, majd a szívjegyben kasmír, cédrusfa és arany ámbra testesíti meg egyrészt a fás jegyeket, másrészt a tűz melegét. Végül az alapjegyben két klasszikus, a pacsuli és a pézsma mellett a parázsló tűzifa füstös jegyei teszik fel a pontot arra a bizonyos i-re. Olyan illat ez, amely első szaglásra szerelemmé válik, és várhatóan klasszikus kedvenc Yankee Candle illattá válik majd, hiszen tökéletes választás mind a stresszes hétköznapok megszépítésére, mind az otthon töltött estékhez.

Reméljük, hogy a bejegyzésünk meghozta a kedveteket ezen illatok kipróbálásához, és kíváncsian várjuk, hogy melyek lesznek a kedvenceitek. Együttesen ide kattintva találjátok meg őket a webáruházban, és jó válogatást kívánunk hozzájuk, ha pedig kipróbáltátok, örömmel vesszük a visszajelzéseiteket.


2020. június 14., vasárnap

Havi akciós illatok – a nyár és az utazás szépségei


A mai bejegyzésünkben csupa olyan illatot mutatunk be, amelyek tökéletes választást jelentenek a nyár üdvözlésére és megünneplésére. Legyen szó akár arról, hogy a nyaralásunkat várva szeretnénk ellazult hangulatba kerülni, akár arról, hogy a régvolt nyaralások hangulatát idéznénk fel, ezek az illatok biztosan felüdítik majd a lelkünket. Emellett pedig arra is alkalmasak, hogy az otthonunk hangulatát tegyük egy kicsit nyáriasabbá, ha úgy döntünk, hogy idén nem mozdulunk ki, hanem inkább nyugodtan, otthoni pihenéssel töltjük a szabadságunkat. Néhány trópusi mintás díszpárna vagy kép, egy jól átgondolt zenei válogatás, valamint a hozzánk leginkább illő illatgyertya segítségével az a bizonyos négy fal is kitágulhat, és képzeletben akármilyen tájra elutazhatunk. A Yankee Candle hagyományos kínálatából a Coconut Splash és a Midsummer’s Night, a WoodWick változatból az Island Coconut és a Seaside Mimosa, az Elevation kollekcióból pedig a Shore Breeze várja, hogy akciós áron felfedezzétek.


A Coconut Splash valószínűleg sokak szívét elrabolja már a kinézetével is, és még inkább vonzóvá válik, ha eláruljuk, hogy a hagyományos termékváltozatok mellett lángmentes lehetőségek is rendelkezésre állnak belőle. Két évvel ezelőtt ismerhettétek meg a blogunk egyik bejegyzésében, amelyben szintén csupa utazásra csábító illatot részleteztünk. Érdekes módon mindenki számára más okokból adódóan lett kedvenc: van, aki a benne rejlő kókuszillat miatt rajong érte, míg mások szerint a kókusz inkább csak másodhegedűs szerepet kap, és inkább az egyéb trópusi és tengerpartot idéző illatjegyek kerülnek előtérbe benne. Bizonyára befolyásoló tényező az is, hogy mindannyian másként érzékelünk illatokat, sőt, akár a levegő páratartalma és hőmérséklete is hatással lehet a szaglásunkra, azonban egy dologban közös minden róla alkotott vélemény: hangulatjavító hatással bír, és szépen betölti a tereket az illata.


Az Island Coconut is rokon illat, több szempontból is: egyrészt hasonlóan letisztult a viasz színe, a címke pedig még elegánsabbá teszi, másrészt pedig ismét a kókusz a névadó illata. Részletes leírást még nem olvashattatok róla, ezért most térünk ki az összetevőire és az esetében tapasztalható összhatásra. A használata kezdetén érzékelhető fejjegy ananászt tartalmaz, így a névadó kókuszra egészen a szívjegyig várni kell, ahol banán kíséretében jelentkezik. Már e három összetevő hatására is egy jóféle trópusi koktél jelenhet meg a lelki szemeink előtt, az alapjegy azonban további finomságokat tartalmaz. Krémes jegyek és vanília idézi a tejszínes jellegű, ugyanakkor üdítő hatású italok világát, majd gyümölcsös jegyek teszik fel az i-re a pontot, egy csipetnyi pézsma pedig bársonyosan puha összhatást kölcsönöz neki. Érdemes vele egy próbát tenni, hiszen a rendkívül elegáns formavilágú gyertyák mellett mini viasz és diffúzor formájában is elérhető.


A Midsummer’s Night esetében – pozitív értelemben – sok újdonsággal nem tudunk számolni, hiszen egyrészt olvashattatok már róla részletes jellemzést, például ebben a bejegyzésben, másrészt hosszú évek óta a vásárlók kedvence. Emellett minden lehetséges termékformátumban elérhető, ami éppen a töretlen sikerének köszönhető. Erőteljes, ugyanakkor kifinomult férfias illat, amely azonban nem csupán a férfiak kedvence. Figyelmetekbe ajánljuk a vele kapcsolatban érkezett vásárlói véleményeket, hiszen talán ezek a leginkább informatívak, ha egy illat tulajdonságaira vagytok kíváncsiak.

A Seaside Mimosa azon illatok egyike, amelyek már ránézésre is vidámságot sugároznak, a rendkívül jól eltalált, napfényt és trópusi gyümölcsöket idéző viaszszínnek köszönhetően. Ennek megfelelő maga az illat is, amelyről most olvashattok először részletes leírást. A fejjegyet pezsgő feketeribizli, friss citrom és lédús narancs elegye alkotja, így már a használata kezdetén ismét csak a trópusi koktélok világába csöppenünk. A szívjegy aztán némi kifinomultságot csempész az összhatásba, hiszen több virágillat is megjelenik benne: a rózsa és az édes jázmin illata mellé pezsgő és szőlő aromája társul. Végül az alapjegyben ámbra és pézsma gondoskodik a bársonyos melegségről, egy csipetnyi vanília pedig az édességről. Nem véletlen ez, hiszen a neve egy ízletes koktél nevét rejti magában, és ezt az italt tökéletesen felidézi, így méltán nyerte el sok külföldi rajongó szívét. Magyar véleményekről egyelőre nem tudunk beszámolni, ezért arra kérünk Titeket, hogy ha próbáltátok már, hagyjatok véleményt az adott termékoldalak „Vélemények” fülén.


Az utolsó akciós illatunk, a Shore Breeze az egyik legszebb összhatású gyertyánk, ha a kinézetről van szó. Talán feltűnt már Nektek is, hogy mennyire rajongunk az Elevation kollekcióért, és úgy véljük, hogy ezzel a lágy pasztell árnyalatú viasszal különösen elegánsan mutat az alátétként is használható, elegáns tető. A részletes bemutatást illetően ezt a bejegyzést ajánljuk a figyelmetekbe, a használatát illetően pedig annyit említenénk, hogy az összetevő illatjegyeknek köszönhetően minden hangulathoz tökéletes választás, legyen szó akár egy otthoni, nyugodt estéről, akár egy baráti körben, vidám beszélgetéssel és társasjátékozással töltött délutánról.

Az akciós illatokat ide kattintva érhetitek el, és a hónap végéig 25%-os kedvezménnyel vásárolhatjátok meg őket.

2020. május 17., vasárnap

Garden Hideaway – új nyári illatok


Facebook-oldalunk követői és a webáruházat aprólékos figyelemmel kísérő vásárlóink bizonyára felfigyeltek már arra a remek hírre, hogy a Garden Hideaway kollekció a nyár megünneplésére újabb tagokkal bővült. Az eredeti kollekciós darabokról korábban már olvashattatok, ebben a bejegyzésben, ma pedig az újdonságokkal ismerkedhettek meg közelebbről. Ezek pedig a Calamansi Cocktail, a Garden Picnic, a Lime & Coriander, a Sweet Honeycomb és a Water Garden.

A Calamansi Cocktail bizonyára már a színével is mosolyt csal a legtöbb ember arcára, hiszen egy olyan csodálatos narancssárga árnyalatról van szó, amelyre leginkább csak a természetben van példa. Csupa napfény és jókedv, maga az illat pedig szintén jókedvre derítő aromákból áll össze. A névadó calamansi, magyarul kalamondin egy citrusféle, amely Fülöp-szigeteki lime néven is ismert. Bár a mi égövünkön csak dísznövényként ismert, a gyümölcse – a többi citrushoz hasonlóan – remek aromájú termés. Ez az alapja tehát a koktélnak, amely ezt az illatunkat ihlette, és ennek megfelelően alakulnak az összetevői is. A fejjegyben citromhéj és kumquat, egy másik kisméretű citrusféle aromájával indít, majd a szívjegyben a zöld mandarin és a grapefruit fanyar illatát bors egészíti ki és teszi meglepően frissé. A fűszerességet pacsuliolaj és cédrusolaj ellensúlyozza és emeli ki, és a cédrus zöldes illatvilága remek hátteret biztosít a citrusok kavalkádjához. Ennek megfelelően a friss illatok kedvelőinek ajánljuk, és remek megoldás lehet arra, ha a motivációnk távol maradni látszik a rengeteg napi teendő ellenére. Frissítően hat testre és lélekre, és várhatóan még a legmelegebb nyári napokba is üdeséget csempész majd.


A Garden Picnic a viasz színével elsősorban a romantikus alkatokat hódítja majd meg, az illata azonban várhatóan mindenki számára elragadónak bizonyul majd. Minden megvan benne ugyanis, ami a nyári kertek illatát jellemzi, így méltó a kerti piknikre utaló nevéhez. Csupa gyümölcs- és virágillat alkotja, néhány abszolút illatkedvenccel megalapozva. A fejjegyben sárgabarack, japán körte és nektarin illata nyitja a sort, majd a szívjegyben őszibarack, sárga nőszirom és vízililiom aromái társulnak hozzájuk. A nőszirom illata már önmagában is különleges, ám a sárga színváltozat némi vaníliás édességet és szőlőre emlékeztető illatjegyeket is magában rejt. Az alapjegyben arany ámbra, szantálfa és fehér pézsma biztosítja a selymesen lágy összhatás, tökéletes hátteret teremtve a szebbnél szebb illatjegyeknek. Megnyugtató hatást biztosít, így a stresszes mindennapok során akár munka közben, akár a munka végeztével, egyfajta jutalomként kiváló választást jelent, hogy szebben záruljanak a dolgos munkanapok.

A következő illatunk, a Lime & Coriander már ránézésre is csupa frissesség, hiszen az élénkzöld árnyalat jól tükrözi az általa biztosított hatást. Az egyik névadó illat, a lime a fejjegyben jelenik meg bogyós gyümölcsök társaságában, így garantált a fanyarság, a másik, a koriander pedig a szívjegyben alkot meglepően hatásos párost a gyöngyvirággal. Az alapjegyben lévő szantálfa melegséget ad, a dohány pedig jól kiemeli a virágos jegyeket. Bár a neve alapján leginkább egy jóféle házi limonádéra asszociálnánk, a különleges kiegészítő jegyeknek köszönhetően jóval többet kapunk annál: azt az érzést idézi meg, amely a kertben ücsörögve tölti el az embert. Benne van a gyümölcsök és a virágok elegye csakúgy, mint a napsütés melege és a madárcsicsergés által biztosított valódi nyugalom.

A legédesebb illatkompozíció a sorban, a Sweet Honeycomb senkit ne riasszon el a nevével, ugyanis bár édes, messze nem az émelyítő fajta, sokkal inkább azt a megnyugtató hatást fejti ki, amelyet a konyhában készülő édes finomságok illata szokott. Garantáltan megkívánunk majd a hatására valamilyen kalóriadús finomságot, ez tény, de ennek ellenére is jó szívvel ajánljuk, mert olyan barátságossá válik tőle az otthon hangulata, hogy biztosan mindenki jól érzi majd magát, aki vendégségbe érkezik. A fejjegyben méz és makadámdió, a szívjegyben pedig napraforgómag és karamell biztosítja a selymesen krémes, ugyanakkor egy csipetnyi sós jelleggel meghintett édességet. Az alapjegyben a vanília és a kesutej további ehető finomságok illatjegyeit ragadja meg, míg a szantálfa fás, ugyanakkor szintén édes aromája a megnyugtató jelleget fokozza. Kiváló választás a társaságban elfogyasztott délutáni kávé mellé, vagy ha a hűvösebb esték során plédbe burkolózva az egyik kedvenc könyvünk világában kívánunk elmerülni. Proust madelaine-ről szóló bekezdése mellé például biztosan kiválóan illik, bár tény, hogy a regényfolyam olyan nagy falat, hogy talán még egy nagyméretű gyertya sem húzná ki a végéig…


Az utolsó új tag, a Water Garden olyannyira sokak által kedvelhető illat, hogy a Yankee Candle rögtön több termékváltozatban is kiadta, hiszen a márka rajongói körében nagy népszerűségnek örvendenek a frissebb jellegű illatcsaládok. Lángmentes termékekként is elérhető tehát, és nagy a valószínűsége, hogy valóban több formátumban is szeretné majd beszerezni az, aki egyszer kipróbálta. A fejjegy rózsaszín liliom, vasfű és uborkás víz nyitja az előadást, rendkívül friss és vizes illatjegyekkel, majd a szívjegyben a gyöngyvirág, a lótuszvirág és az orchidea egy kissé a virágos jegyek irányába mozdítja el az összhatást. Végül az alapjegyben nyírfakéreg biztosítja a még erőteljesebb frissességet, míg az uszadékfa a fás illatjegyek mellett a vízben ázott, száraz fa meglepően kellemes aromáit is az összhatásba csempészi. Azoknak ajánljuk, akiknek parfümök terén az uniszex illatokra esik a választásuk, illetve akiknek kedvence volt akár a Pink Sands, akár a Lake Sunset, mert bár némileg frissebb náluk, valószínűleg mindenkiben felidézik majd e régi kedvencek hangulatát.

A teljes kollekció megtekinthető ide kattintva, és reméljük, hogy egy-egy termék kipróbálása után megtiszteltek majd minket a véleményetek megosztásával. A kollekció kapcsán sok pozitív visszajelzés érkezett már hozzánk, de mindig öröm az újabb és újabb véleményeket olvasgatni. Jó szemezgetést kívánunk Nektek!

2020. május 10., vasárnap

Havi akciós illataink – gyümölcsök, virágok és édes finomságok


A legutóbbi bejegyzésünk megírásakor még leginkább csak reménykedtünk abban, ami mostanra valósággá vált: beköszöntött a virágos, madárcsicsergős, meleg napsütéses, valódi nagybetűs TAVASZ. Más így a világ, más még az otthonunk falain belül lenni is, hiszen kitárhatjuk az ablakokat, és minden meleg, barátságos fénybe borul, reggelente pedig napsugarak és madárhangok üdvözölnek minket ébredéskor. Ha pedig fokozni szeretnénk ezt a hangulatot némi illatvarázslattal, a Yankee Candle szokás szerint a rendelkezésünkre áll. E hónapban három akciós illatot szerezhettek be a webáruházunkból: az Elevation kollekció Passionflower nevű illata, valamint a klasszikus termékcsaládunk két tagja, a Sun-drenched Apricot Rose és az örök kedvenc Vanilla Cupcake várja, hogy megédesíthesse a hétköznapjaitokat.

Be kell vallanunk, hogy az Elevation kollekció a kifinomult forma- és színvilágának köszönhetően különösen nagy kedvenc a köreinkben, és úgy látjuk, hogy a vásárlóink is egyre nagyobb előszeretettel választják. Ha pedig valaki még nem ismeri ezeket a minimalista, mégis elegáns megjelenésű gyertyákat, akkor itt a kiváló alkalom, hogy beszerezze valamelyik méretet a Passionflower illatból. Ráadásul tökéletes kezdés lehet, hiszen az illata a legcsodásabb gyümölcsök és virágok aromáit egyesíti magában. A fejjegy mandarint és feketeribizlit tartalmaz, fanyar kezdést biztosítva az illat számára, majd a szívjegy a jázmintea és a lótuszvirág kifinomult jegyeivel folytatja a sort. Az alapjegy orchidea, ámbra és pézsma elemeivel teszi bársonyosan meleggé, ugyanakkor különlegessé az összhatást: mintha egy jófajta házi gyümölcsös limonádét kortyolgatnánk a virágoktól roskadozó kertben, vagy épp erkélyen. Jól hangzik, ugye? A pasztell-lila színű viasz és az aranyszínű tető pedig még tovább fokozza a szépségét – mi biztosan vagyunk abban, hogy akár magatokat, akár szeretteiteket bátran meglephetitek vele, mert bárki esetében garantált a sikere.


A Sun-drenched Apricot Rose a klasszikus termékcsaládunk tagjaként jelent meg 2018 januárjában, és azóta sokak kedvencévé vált rendkívüli erőssége és tartóssága miatt. Gyümölcsök és virágok illatának különleges elegye ez, amelyről már részletesen olvashattatok az Enjoy the Simple Things kollekciót bemutató bejegyzésünkben, így most is ezt ajánljuk figyelmetekbe. Elsősorban nagy terekbe ajánljuk, kisebb terek esetében pedig inkább a mintagyertyát és a kisméretű üveggyertyát érdemes választani belőle, mert gyorsan betölti illatával a helyiségeket. Jó hír, hogy aki beleszeret, az lángmentes változatban, Scenterpiece™ tégelyként is beszerezheti.


A harmadik most akciós illatunkat pedig talán bemutatnunk sem kell már, hiszen 2006 óta szerepel a cég kínálatában, és olyannyira nagy kedvenccé vált, hogy minden lehetséges termékformátumban kapható. Az üveggyertyák, a mintagyertya és a mini viasz mellett Scenterpiece™ tégelyként, valamint különféle autóillatosítókként is beszerezhetitek. Ez pedig a Vanilla Cupcake, amely méltán lett sok magyarországi vásárlónk abszolút kedvence. Figyelmetekbe ajánljuk a vele kapcsolatban érkezett számtalan vásárlói véleményt, ugyanakkor szívesen várjuk azon rajongóink tapasztalatait is, akik eddig még nem írtak róla az adott termékek oldalán található „Vélemények” lapon. Részletes illatleírást több alkalommal is olvashattatok már róla, ezeket ide kattintva érhetitek el, ezúttal pedig már csak annyit mondanánk róla, hogy senki ne hagyja ki, akinek mosolyt csal az arcára a sütőből áradó illat, amikor éppen valamilyen krémes-vaníliás finomság készül.

Az akciós illatainkat ide kattintva érhetitek el kedvező, 25%-kal csökkentett áron. Ráadásul rendszeres vásárlóink számára a törzsvásárlói pontgyűjtés is további előnyöket tartogat – ezzel kapcsolatban itt tájékozódhattok. Reméljük, elnyeri tetszéseteket valamelyik most bemutatott illat, és kíváncsian várjuk a velük kapcsolatos beszámolóitokat.

2020. március 29., vasárnap

Húsvéti illatok, 2020 – krémesen édes fonomságok


Furcsa időket élünk, sokunknak kifordult a sarkaiból a világ, és bizony a legtöbbünknek nehéz most ezzel szembenézni. Tisztában vagyunk ezzel mi is, és aggódva figyeljük a fejleményeket, ugyanakkor a Yankee Candle szokásos világlátásának megfelelően most is a jót keressük a helyzetben. Hiszen odakint a tavasz megállíthatatlanul csiripel, virágzik, sugárzóan meleg napsütéssel ajándékozva meg minket. És bizony a húsvét is közeleg, és mi úgy véljük, a hagyományok megtartása is erőt adhat a nehéz időszakok átvészeléséhez. Éppen ezért ma két limitáld húsvéti illatunkkal ismerkedhettek meg: a Chocolate Eggs és a Sweet Bunny Treats kerül ma „terítékre”. Mert bizony nem csupán csodás illatok ezek, hanem a húsvéti édességek és sütemények legcsodásabb aromáit idézik meg.

A Chocolate Eggs például rendkívül veszélyes a diétázni vágyókra, de ha valaki van olyan szerencsés, hogy illatokkal is el tud telni, akkor számára megfelelő választás lesz. Valódi csokoládéillat várja ugyanis, amely a nagyobb tereket is könnyedén betölti, és az illata hosszan megmarad még az elfújása után is. A fejjegyben csokoládéhab és kakaó, az alapjegyben pedig vaníliabab illata szolgálja az élethű csokoládéillat megalkotását, a szívjegyben azonban váratlan izgalmak rejlenek: a cukor édessége mellett a lédús vörösáfonya fanyarsága jelenik itt meg, némi ínycsiklandó csavart hozva az enélkül talán túl édesösszhatásba. Ennél jobb már nem is lehetne, és úgy tűnik, a vásárlóink is így gondolják, legalábbis a beérkezett vélemény alapján teljesen elégedett vele, aki megvásárolta – ez pedig nagy öröm a számunkra.

A másik illatunk esetében szintén rendkívül élethű összhatásra számíthatunk, ugyanakkor csokoládé helyett ezúttal egy csodálatos vajas sütemény aromáit élvezhetjük. A címkekép egyébként húsvéti hangulatú a cuki nyuszifüleknek köszönhetően, az illat viszont bármilyen évszakban megállja a helyét, ha valaki ilyen jellegű finomságra vágyik. A Sweet Bunny Treats esetében a legfinomabb süteményekre koncentráltak az illatkreátorok, és biztosan felidézték a nagymamák legjobb receptjeit, mert hihetetlenül ínycsiklandó lett az eredmény. A fejjegyben habos vaníliás máz, citromos cukor és tejhab kezdi az előadást, így már ekkor is megvan benne a fanyar és az édes ízek azon kettőse, amely a legfinomabb süteményeket különlegessé teszi. A szívjegyben ezután vajkrém, szegfűbors és süteménytészta aromái jelennek meg, amelyeket az alapjegyben rejlő tonkabab és vaníliabab tesz igazán tökéletessé. Egy leheletnyi fanyarság és még egy leheletnyi fűszeresség kel táncra a krémesen édes illatjegyekkel, lágyan töltve be az otthon levegőjét.

Mivel pedig mindkét limitált illatunk kizárólag nagyméretű gyertyaként elérhető, szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani néhány olyan kiegészítőt, amelyekkel tovább emelhetitek az ünnep fényét, és még hangulatosabbá tehetitek a húsvéti dekorációt. Először is mindkét gyertya esetében hasznos lehet egy, a tavaszi hangulathoz illő Illuma Lid, vagyis gyertyakorona, amelyre tökéletes választás a képen a True Rose nevű illatunk tetején látható Pastel Romance. Másodszor pedig ugyanebből a kollekcióból a nagyméretű tányér és búra is kiváló lehet, hiszen a tányér óvja a bútorokat a túlzott hőtől, a búra pedig a gyertyakoronához hasonlóan védi a lángot a huzattól és egyéb légáramoktól, valamint elősegíti a gyertyán belüli hőeloszlást. Ha pedig inkább a csokis hangulatot szeretnétek fokozni, akkor a Sheridan termékcsalád lesz a megfelelő számotokra. Amennyiben további trükkökre vagytok kíváncsiak az üveggyertyák kezelésével kapcsolatban, pl. érdekel Titeket a kanócvágó fontossága, akkor figyelmetekbe ajánljuk a blog egyik első bejegyzését. Reméljük, a hasznotokra válik majd.







A húsvéti illatainkat erre a hivatkozásra kattintva érhetitek el, és reméljük, a Ti szíveteket is meghódítják majd. Jó ünnepi készülődést kívánunk, és reméljük, mind a bejegyzéseink, mind a termékeink hozzájárulnak a hétköznapjaitok vidámabbá tételéhez.