2020. január 26., vasárnap

Garden Hideaway – ha nagyon várod már a tavaszt


Készen álltok egy kis tavaszi ínyencségre? Ugyan még javában tombol a tél, de a hosszabbodó nappaloknak és az erősödő napsütésnek köszönhetően talán egyre inkább hihető mindenki számára, hogy hamarosan vége a szürkeségnek, és virágba borul majd minden. Nemsokára eljön az az időszak, amikor a hűvös reggelek miatt magunkkal vitt kabát délutánra már soknak bizonyul, és örömmel lépünk ki a napsütésbe, érezve az arcunkon az egyre erősebb sugarakat. A Yankee Candle természetesen az új évszakra ismét új kollekcióval készült, hogy a várakozás még édesebb legyen, és még könnyebben vészelhessük át a hátralévő napokat. A kollekció a Garden Hideaway nevet kapta, amely arra utal, hogy aki teheti, minél előbb kiszabadul a kertbe vagy a parkokba, erdőkbe, hogy élvezni tudja az éledező természet szépségeit. A tagjai pedig név szerint a következők: Afternoon Escape, Camellia Blossom, Homemade Herb Lemonade, Roseberry Sorbet és Sunny Daydream. Egytől egyig üdítő hatású, mégis különböző illatok, amelyeket alább ismertetünk a tőlünk megszokott módon, betűrendben.


Lássuk tehát elsőkét az Afternoon Escape nevű illatkompozíciót, amely már csupán a címkeképével is megnyugtató hatást biztosít. Emellett a viasz árnyalataként választott halványzöld színről tudományosan bizonyított, hogy nyugtatja az idegeket, így akár e két jellemző alapján is bátran választhatná bárki. Ugyanakkor az illatjegyekről sem szabad megfeledkeznünk, ezért lássuk, hogy milyen összetevőket választottak a szakértők a megalkotásakor. Nos, a frissítő, citrusos, ugyanakkor a fás jegyeknek köszönhetően stresszoldó illatok szerelmeseinek kedvez, hiszen a fejjegy citrom és ciprus kettősével nyit, így már ez az illatréteg is felvonultatja a két alapvető jelleg egy-egy illatát. A szívjegyben gólyaorr, jázmin és liliom csempész virágos, üde frissességet az összhatásba, majd az alapjegy cédrusfa, ámbra és fás jegyek harmóniájával zárja a sort. Valóban olyan érzést kelt, mintha egy jó citromos limonádéval a kezünkben a kertben üldögélve élveznénk az éledező természet hangjait és illatát – szinte érezhetjük a bőrünkön a napfény melegét.


A kollekció második tagja a Camellia Blossom, amely már a neve alapján is egyértelműen virágos illat, így azoknak ajánljuk, akik egy virágboltba betérve önkéntelenül is mélyet szippantanak az üzlet levegőjéből. A fejjegye tengeri só és almavirág illatával nyit, így igencsak érdekes összhatást kelt, és friss és stresszoldó egyszerre, mintha csak a tengerpart mentén virágzó fák alatt sétálnánk. A kamélia a szívjegyben jelenik meg, narancsvirág és jázmin „társaságában”, amelyek közül az előbbi sokak egyik legkedveltebb illata, anélkül, hogy pontosan tudatában lennének, és képesek lennének megnevezni, viszont mindig megörülnek, amikor egy parfüm vagy kozmetikum illatjegyei között felfedezik. Végezetül egy olyan alapjeggyel zárul az összetevők listája, amely kizárólag szinte mindenki által kedvelt, önmagukban is kellemes illatot biztosító jegyekből áll össze: pacsuli, fehér cédrus és pézsma bársonyos hármasa teszi tökéletessé a dolgos hétköznapok estéinek lezárására.


A sort a Homemade Herb Lemonade folytatja, amely esetében a neve alapján egy saját készítésű, mindenféle földi jót magában foglaló limonádé aromáit ragadja meg. Ehhez többféle gyümölcs és kerti gyógynövény illatát foglalja magában az ínycsiklandó hatás érdekében. Friss citrom, zúzott gyömbér és menta hármasával nyit, így már elsőre is rendkívül pezsdítő hatást fejt ki, majd a szívjegyben muskotályzsálya és kakukkfű árnyalja az összhatást. Valószínűleg a legtöbbetek már ekkor a szerelmesévé válik majd, azonban nem elhanyagolható az alapjegy sem, amely cukornáddal, vaníliával és a talán kissé meglepő babérlevéllel teszi még érdekesebbé az illatok harmóniáját. Ha a kedvenc éttermeidben ki nem hagynád a gazdagon elkészített limonádét, akkor biztosan örülni fogsz ennek a kompozíciónak, amellyel kissé előrevetítheted a tavaszi nyugodt délutánok érzését, amikor egy jó limonádét szürcsölgetve a kedvenc hobbidnak hódolsz.


A következő pedig a Roseberry Sorbet, amely már a nevével is elgondolkoztat, hiszen a sörbet egy rendkívül finom, édes ital, de mi lehet vajon a roseberry? Nos, a fejjegye még a neve alapján sejthető, csupa gyümölcsös fajta, hiszen brazil szőlő és fanyar narancshéj duettjével nyitja az előadást, azonban már a szívjegyben felszínre tör két különlegesség: a hibiszkusz és a rózsaszirmok illata. Sokak számára talán furcsa lehet ez, de mindkét virág szirmait rendkívül sok tea és egyéb ital esetében felhasználják, hiszen szinte minden gyümölcstea tartalmaz hibiszkuszt is, és a rózsa is ehető, valamint ital részeként is fogyasztható virág. Ennek a sörbetnek ugyanis az a különlegessége, hogy kandírozott szirmokkal készül, így rendkívül kifinomult módon egyesíti magában a gyümölcsös és virágos jegyeket. Az alapjegyben a tengeri levegő illata frissességet, míg a vanília ínycsiklandó lágyságot hordoz magában, így még ízletesebbé válik az összhatás. Ajánljuk mindazoknak, akik a külföldi utazások során nyitottak a helyi különlegességek megkóstolására, még akkor is, ha számukra szokatlan összetevőket is tartalmaznak.


Végül, de még véletlenül sem utolsó sorban pedig a Sunny Daydream is e kollekció része, és ráadásul rendkívül sok termékformátumban kapható. Ha megtetszik, akkor az otthonod mellett akár az autóban is magad mellett tudhatod, és nagy esély van rá, hogy minél több helyen érezni szeretnéd majd az illatát. Széles spektrumú illat, amely a frissítő citrusoktól a virágillaton át egészen a kedvelt parfümösszetevőkig sok különlegességet magában foglal, mégis kivételesen harmonikus marad, és szinte simogatja az érzékeket. Megjelenésében is üdítő, hiszen mind a viasz színe, mind a címkekép vidámságot sugároz, és az illata is hasonló érzéseket vált ki a használójából. A fejjegyben a bergamott, egy különleges, az Earl Grey teából is ismert citrusfajta, valamint citrusvirágok kaptak főszerepet, így a gyümölcsös-virágos kettősség már első szaglásra nyilvánvalóvá válik. A szívjegyben ezeket csupa erőteljes, elegáns virág, név szerint a jázmin, az afrodiziákumként is használt ylang-ylang és a gardénia követi, így egyszerre frissítő és érzéki, különleges hangulatot áraszt. Az alapjegyben az ámbra, a pacsuli és a szantálfa némi füstös bársonyossággal hinti meg a végeredményt, így leginkább hétvégi, tevékeny módon töltött pihenéshez és romantikus esték kiegészítésére ajánljuk, de a hétköznapi közlekedés során is megnyugvást hozhat, ugyanakkor javítja a koncentrációs készséget. Sokoldalú, sokrétű illat ez, amely különlegességének köszönhetően bárki számára kiváló választást jelent.

A kollekció tagjait ide kattintva érhetitek el, és mi már alig várjuk, hogy szivárogni kezdjenek tőletek a velük kapcsolatos vélemények, és beszámoljatok nekünk a tapasztalataitokról.

2020. január 12., vasárnap

A hónap illatai – megnyugtató aromák az évkezdéshez


Üdvözlünk Titeket 2020 első bejegyzésében, ezen a hideg, ám napsütéses hétvégén. Reméljük, hogy mindnyájatoknak csodásan teltek az ünnepek, és minden úgy alakult, ahogyan azt elterveztétek. A stresszmentes évkezdéshez természetesen ismét jól jön néhány akciós illat, ezért a hónap illatainak bemutatásával kezdjük 2020-at. Két klasszikus, valamint egy Elevation illatot vásárolhattok meg most akciós áron, ezek pedig az A Calm & Quiet Place, a Black Cherry és az Evening Star.

Elsőként tehát következik az A Calm & Quiet Place, amelyet két évvel ezelőtt ismerhettetek meg az év eleji újdonságaink között. A részletes leírását elolvashatjátok ide kattintva, hiszen már a bevezetésekor részletesen kitértünk az illatjegyeire, most pedig inkább azt fejtenénk ki, miért is jó választás az év elejére. Nos, akármennyire is a pihenésé és a családé a főszerep az ünnepi időszakban, azért be kell vallanunk, hogy a készülődés és a családlátogatások megterhelőek lehetnek, mind testileg, mind lelkileg. Ez a kompozíció pedig a többféle pézsmának és a citrusoknak köszönhetően egyszerre megnyugtató és serkentő, így a használatával megkönnyíthetjük az év eleji stresszes napokat. Legyen szó akár munkahelyi használatról, akár a hazatérés utáni lazításról, biztosan jó hasznát veszitek majd Ti is. Ha pedig a kedvencetek a régebbi illatok közül akár a Pink Sands, akár a Lake Sunset, ez is biztosan a kedvetekre való lesz majd.


A második akciós illatunkat, a Black Cherryt valószínűleg senkinek nem kell már bemutatnunk, hiszen egyrészt rendkívül régi kedvenc – 2008 óta kapható a Yankee Candle kínálatában –, másrészt számtalan alkalommal foglalkoztunk már vele itt, a blogon is. Egyrészt többször is kapható volt akciós havi illatként (lásd itt és itt), másrészt a nyári illatokat sorra vevő összeállításunkban is szerepelt már. Ha az illatjegyek elemzése érdekel Titeket, akkor az utóbbi bejegyzést ajánljuk, az illat jellegét illetően pedig annyit mondanánk csak, hogy ha valamelyikőtök már nagyon a tavaszba és nyárba vágyik, akkor nem kell tovább keresgélnie, hiszen a koranyári cseresznye valódi aromáját csempészheti be vele az otthonába.

A harmadik akciós termékünk pedig az Elevation család tagja, az Evening Star. Be kell vallanunk, hogy az egyik kedvencünk annak ellenére, hogy az egész termékcsalád nem túl hosszú ideje jelent meg a cég kínálatában. Ezen gyertyáknak elbűvölő mind a külső megjelenése, mind a funkcionalitása, hiszen a tetejük egyben emelvényként is szolgál, a gyertyák számára elegáns talapzatot, a bútorok számára pedig védelmet biztosítva. Az illat részletes leírását illetően a kollekciót bemutató bejegyzésünket ajánljuk figyelmetekbe, most pedig csupán a vásárlói visszajelzések közül szeretnénk szemezgetni, hogy más Yankee Candle-rajongók véleményét olvasva talán még könnyebb legyen számotokra a döntés. Sajnos magyar vásárlóktól egyelőre nem kaptunk visszajelzéseket róla, de reméljük, hamarosan ez is változni fog majd. A külföldi vásárlók körében pedig az az általános, hogy először kissé gyanakvóan néztek a még ismeretlen formátumra, azonban az első próbát követően bátran rendeltek már a nagyobb méretű változatokból is. Az Evening Star esetében kifinomult illatról, elegáns külsőről és gyönyörű viaszmedencéről számolnak be többen is. Egész évben élvezhető, kifinomult aromáinak köszönhetően gyorsan a szívébe lopta magát a rajongóknak, és van, aki egyenesen hatosával vásárolja azóta. Van, aki elegáns parfümhöz hasonlítja, és van, akiben egyenesen egy mesebeli, csillagos ég alatti, kertben eltöltött éjszaka sejlik fel a hatására. Többek is arról számoltak be, hogy miután ajándékba kaptak egy példányt, bizony többre vágytak, és azóta már maguk is megvásárolták. Függőséget okozó, elegáns illatával biztosan Titeket is lenyűgöz majd, ha kipróbáljátok.

Az említett illatokat ide kattintva érhetitek el együttesen, 25%-kal csökkentett áron, és reméljük, a megvásárolt darabokról mihamarabb visszajelzést is biztosítotok majd a számunkra.