2019. október 19., szombat

Alpine Christmas kollekció – a karácsonyi illatkavalkád


Nem is olyan régen még az ősz érkezését említettük a blogunkon, mostanra pedig már javában tart ez a csodálatos, színekkel teli évszak. Egyre sárgulnak a levelek, némelyik már rozsdásodik is, és egyre vastagabb avartakaró várja, hogy a gyerekek és a gyermeklelkű felnőttek gumicsizmában belegázoljanak. A reggelek ködösek, az éjszakák egyre hűvösebbek, és még a melengető napsugár is egyre gyengébb... Bizony, közeleg a tél, és bármennyire is távolinak tűnhet, a karácsonyi időszak sincsen már messze. Gondolnátok, hogy már kevesebb mint 80 nap van hátra addig? Szerencsére aggodalomra semmi ok, a Yankee Candle termékekkel akár már most megkezdhetitek a téli időszakra hangolódást és a karácsonyi ajándékok beszerzését, ugyanis itt az Alpine Christmas nevű, csodálatos kollekció. A benne foglalt termékek között megtalálható három, kizárólag nagyméretű gyertyaként elérhető illat, valamint négy olyan, amely a megszokott ötféle formátumban kapható. Összesen tehát hét, jól átgondolt illatból választhattok, így biztosan mindenki megtalálja majd a kedvére valót – a jeges-hűvös illatoktól kezdve az ételeket-italokat idézőkön át egészen a kandalló tüzét megidézőkig. Természetesen szokás szerint most is betűrendben mutatjuk be őket, illatleírással együtt, hogy minél jobban megkönnyíthessük számotokra a döntést.

Elsőként lássuk tehát az After Sledding nevű illatot, amely nevéhez méltón az otthoni bekuckózás hangulatát idézi meg. Azonban nem akármilyen kuckózásról van szó, hanem a kiadós szánkózást követő, jóleső fáradtsággal fűszerezettről. Biztosan egyetértetek abban, hogy ilyenkor valami édes finomság esik a legjobban, a kandalló tüze mellett elfogyasztva. Mit szólnátok például egy igazi, családi recept alapján készült finomsághoz? A fejjegyben juharszirupos karamella és fahéj kettőse teszi ínycsiklandóvá az illatot, a szívjegyben pedig sós karamellás brulée és szerecsendió fokozza az összhatást. Az alapjegyben vaníliabab és juharszirup kapott helyet, még lágyabbá és krémesebbé téve az illat hangulatát. A fahéj fűszeressége s számos, bársonyos melegséget biztosító egyéb összetevő között igazán megnyugtató és otthonosságot kölcsönző, így a fűszeres illatoktól egyéb esetekben ódzkodók számára is kitűnő választás lehet. A viasz piros színe pedig tökéletes kiegészítővé is teszi, legyen szó akár minta- vagy üveggyertyáról, akár egy csinos viaszmelegítőben olvadozó mini viaszról.

A második illatkompozíció az Alpine Mint, amelyet kizárólag nagyméretű gyertyaként szerezhetnek be a jeges illatok kedvelői. A fejjegyében egy különleges alkoholos ital, a Crème de Menthe illata, valamint hűvös fodormenta és ír krém aromája kapott helyet. A hűvös, az alkoholnak köszönhetően mégis melengető koktélok ízvilágát idézi meg már a használata kezdetén, az illat többi rétege azonban további édes meglepetéseket rejt. A szívjegyben fűszeres rum és étcsokoládé-szirup, az alapjegyben pedig vaníliabab és mandulakivonat teszi még ínycsiklandóbbá az összhatást. Ráadásul mindez a téli ég jeges kékjét idéző viaszba zárva várja, hogy különlegessé tegye a hűvös téli éjszakákat – hát kell ennél több?

Nos, ha úgy érzitek, hogy a válasz igen, és többre vágytok a hűvös finomságokat idéző illatok terén, akkor figyelmetekbe ajánljuk az Alpine Morning elnevezésű kompozíciónkat. Ebben ugyanis minden olyan aroma egyesül, amely a magyar családok karácsonyát is jellemezni szokta. A fejjegyben gyömbér, kandírozott narancs és citromfű sejlik fel, majd a szívjegyben szerecsendió és cukrozott írisz gondoskodik a lágy és bársonyos jegyekről, az eukaliptusz pedig a hűvös téli reggeleket jellemző atmoszféráról. Az alapjegyben végül pacsuli, cédrusfa és fenyő idézi fel a valódi fenyővel díszített nappalik levegőjének illatát, és így válik igazán otthonossá és tökéletessé az Alpine Morning. Édes finomságok, citrusok és a fenyőerdők illata egyesül benne, így valóban olyan, mint a karácsony reggele, amikor a konyhában sürgölődő családtagok által készített édességek illatára ébredhetünk.

Ha valaki úgy képzeli el a tökéletes karácsonyi kikapcsolódást, hogy az otthon melegébe menekül a mindennapok stressze elől, és így tölti el a pihenés napjait, akkor számára biztosan remek választás lehet a Candlelit Cabin is. A fejjegyben rebarbara, feketebors és alma alkot meglepő, mégis csodás összhangot, a szívjegyben a szerecsendió és a mogyoró lenyűgöző párosa bontakozik ki, a magnólia meglepő, mégis tökéletesen ideillő kíséretében, az alapjegyben pedig három kifinomult, parfümre emlékeztető összetevő kapott helyet: vetiver, pacsuli és ámbra zárja a sort. Mindezeknek köszönhetően úgy érezhetjük magunkat, mint amikor a karácsony tiszteletére elegáns ruhát öltött szeretteink között fogyasztjuk a családtagok által készített karácsonyi ételeket.

Sok karácsonyi illathoz hasonlóan a Christmas Celebration is a szobát díszítő, valódi fenyő és a családi körben elfogyasztott finom ételek aromáit ragadja meg, ugyanakkor ebben az esetben a szokásosnál kicsit több gyümölcsöt köszönthetünk az illatkompozíció részeként. A fejjegyben feketecseresznye, eukaliptusz és málna alkot fanyar-hűvös összhatást, a finom sültek mellé szervírozott gyümölcsös öntetek aromáit idézve. A szívjegyben az édes desszertek ízvilága sejlik fel a csokoládépuding és a karamella illatával, amelyhez a fenyőgirland ünnepi aromája párosul. Az alapjegyben végül vanília és cukor alkot bársonyosan édes párost, a zöldes-fás jegyek fokozására pedig cédrus illatát élvezhetjük. Többrétű, összetett illat tehát, amely mind az édes, mind a fanyar illatok kedvelőinek örömet szerezhet, hiszen tökéletes egyensúlyt alkotnak benne az illatjegyek.

Az örökzöldek színét idéző viaszba zárt Evergreen Mist a következő témánk, és ezúttal ismét egy ötféle termékformátumban kapható illatról lesz szó. A zöld viasz pedig nem véletlen, ugyanis ez esetben a téli erdő levegőjét hozhatjuk el az otthonunk falai közé. A fejjegyben a duglászfenyő és az erdei levegő illatát a narancshéj egészíti ki, így egy csipetnyi otthonosság is megjelenik benne. Ezt követően a szívjegyben örökzöldek kérge és eukaliptusz adja vissza a fenyőerdők hűvös hangulatát, az alapjegyben pedig fenyőbalzsam és fenyő fokozza az összhatást. Egyedül a vanília csempész némi melegséget az illatba, akárcsak egy vastag, kötött pulóver, amelynek köszönhetően jól eső melegségben élvezhetjük ki a téli levegő hűvösségét, anélkül, hogy mi magunk fázni kezdenénk. Gyorsan felfrissíti az otthon levegőjét, ha úgy érezzük, túl sok volt már a meleg és fűszeres illatokból, mégis valamilyen kifejezetten téli illatra vágyunk.

A Pomegranate & Gin Fizz szintén fűszeres jegyek nélküli, mégis igazán téli finomságokat idéző, öt formátumban kapható újdonság. A fejjegyet vörösáfonya, fanyar gránátalma, friss lime és ünnepi narancs alkotja, így tökéletes kezdete lehetne akár egy jó karácsonyi puncsreceptnek is. A szívjegyben aztán a puncs fontos alkotóeleme, az alkohol is megjelenik gin formájában, amelyet borókabogyó és rozmaring egészít ki, finom fűszerességet adva a rengeteg gyümölcsös illatjegynek. Az alapjegyben édes agávészirup és gyümölcsös pézsma zárja a sort, utolsó simításként bársonyos melegséget adva az összhatáshoz. A viasz bordó színe is sejteti, hogy rokon illat a korábbi évek egyéb piros bogyós termékeivel, amelyek közül a Cranberry Ice és a Festive Cocktail áll hozzá a legközelebb. Kiváló választás akár kezdő, akár haladó Yankee Candle-rajongók számára, és a tél bármely időszakában biztosan felüdülést hoz majd.

A teljes kollekciót ide kattintva érhetitek el, és annak ellenére, hogy csupán néhány napja elérhető, máris elkezdtek beérkezni az első vélemények róla – és nagy örömünkre szolgál, hogy kifejezetten pozitívak.