2016. december 31., szombat

Új év áll előttünk – jelenlegi és jövőbeli újdonságaink

Az év utolsó napján nem maradt más hátra, mint hogy megköszönjük Nektek, hogy mind a weboldalon, mind a blog oldalán jelen vagytok, és figyelemmel kíséritek az újabb és újabb híreket és érdekességeket. A webáruházban adott visszajelzéseitek is rendkívül sokat jelentenek a számunkra, és a vásárlóknak is nagyban megkönnyítik a választást, hiszen a többi Yankee Candle-használó tapasztalatai tekinthetők a legmegbízhatóbb forrásnak, így ezért is szeretnénk köszönetet mondani az aktív felhasználóinknak. Ezzel a bejegyzéssel kapcsolatban pedig úgy gondoltuk, hogy az lenne a leghasznosabb, ha valamilyen módon összekötné az elmúlt 2016-os évet és a holnap kezdődő 2017-et, ezért bemutatjuk néhány már meglévő újdonságunkat, és kis ízelítőt adunk abból, hogy mire is számíthatunk az új évben a Yankee Candle háza táján.

Az idei év újdonságai közül már bemutattuk Nektek a karácsonyi kiegészítőket, amelyekről a Holiday Party kollekciót bemutató bejegyzésben olvashattatok, viszont azóta is érkeztek újabbak, amelyekről még nem esett szó a blogon. Minden új kiegészítőnk külön menüpontban szerepel, amelyhez ide kattintva juthattok el, és van köztük mind a lakás otthonosságát fokozó, viaszok és gyertyák tartására szolgáló, mind praktikus, ugyanakkor elegáns kivitelezésű gyertyakezelési eszköz egyaránt. Elsőként hadd emeljük ki a gyertyakoppintóinkat, amelyek hasznos eszköznek bizonyulnak a gyertyák eloltása során. Segítségükkel ugyanis elzárható a láng oxigénellátása, és ezáltal füst nélkül alszik el a gyertya, így megelőzhető az addigi csodás illatot kissé elrontó füstszag megjelenése. Három színben érhető el, Bronze, Brushed Silver és Chrome elnevezéssel, így még ezt az apró kiegészítőt is a többi Yankee Candle eszközünk színéhez szabhatjuk. Emellett többféle ILLUMA-LID® korona is megjelent a kínálatunkban, így a közepes és nagyméretű üveggyertyák esetében is könnyedén kiválaszthatjuk a lakásunkhoz illő kivitelt. Az üveggyertyák kezeléséről és az ILLUMA-LID® koronák használatának fontosságáról már korábban is szót ejtettünk, így ezt a bejegyzést is ajánljuk figyelmetekbe. Fontos még megjegyeznünk, hogy az újdonságként megjelent Crosshatch, Curve Line, Matrix Brushed Silver, Moroccan Copper és Straight Line koronákhoz stílusban tökéletesen passzoló mintagyertyatartók is elérhetők áruházunkban, így a különféle termékformátumokat azonos köntösbe zárva egységes stílust alakíthatunk ki akár a lakás különböző pontjain is. 


A fémes kiegészítőink mellett pedig megjelent jó néhány üveg termékcsalád is, amelyek közül a Pink Fade és a Purple & Gold a romantikusabb stílust tükrözi. Mindkettő esetében elérhető mintagyertyatartó, klasszikus viaszmelegítő, valamint tányér-bura együttes kis és nagy méretben. Emellett két igazán légies, homokfúvott és áttetsző üveg hatását egyesítő termékcsalád is megjelent: az egyikük a Purple Scroll, a másik pedig a Teal Vine, amelyekkel még a legelegánsabb berendezésű otthonokba is ízléses módon csempészhető be a Yankee Candle világa. Az előbbiekhez hasonlóan ezek esetében is mintagyertyatartó, viaszmelegítő és kétféle méretű tányér-bura együtteséből választhatnak a vásárlók.

Pink Fade
Ami pedig a jövő évet illeti: részletekkel még nem számolhatunk, de elárulunk néhány kulisszatitkot a várható újdonságokról. Lesz néhány igazán tavaszi jellegű, légies illatunk, amelyek pasztellszínű viaszba zárva hódítanak majd. Ezt követően a tengerpartokra látogathatunk el az illatok segítségével, és ez esetben már a viaszok színe is élénkebb és a nyárra jellemző lesz. Az év későbbi szakaszában egy igazán trópusi illatcsalád is megjelenik majd, amelynek segítségével egy távoli ország tájaira utazhatunk, mindezek mellett pedig lesz néhány különkiadás, és a szezonális termékekhez kapcsolódó kiegészítőkből sem lesz hiány.

Teal Vine
Mi tehát már nagyon várjuk a jövő év újdonságait, és reméljük, Ti is velünk tartotok a továbbiak során. Ezúton is köszönjük a vásárlásokat és az online visszajelzéseket, és kívánunk Nektek sikerekben gazdag, boldog új évet!

Szeretettel:
A Yankee Candle Magyarország csapata

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése