2018. február 10., szombat

Valentin-nap, 2018 – szerelmetes aromák az ünnep napjára

Újabb év múlt el, sőt mi több, rohant és száguldott, így ismét közeleg a szerelmesek ünnepe, a Valentin-nap. Tavaly már készültünk bejegyzéssel e témában, amelyet ide kattintva olvashattok el, és a tavalyi évhez hasonlóan idén is vár Titeket egy csupaszív illatokat tartalmazó menüpont a webáruházunkban az alkalomhoz illő termékekkel. Az ebben a menüben található termékekre 14%-os kedvezményt kaphattok, ha a LOVE14 kuponkódot használjátok, és mi biztosak vagyunk abban, hogy a termékeink választása esetén sikert arattok majd a megajándékozott hölgynél vagy úrnál. Mivel pedig nem szeretnénk magunkat ismételni, a mai bejegyzésben csak a tavalyihoz képest változásnak számító termékekről ejtünk részletesen szót, hogy az egy év során a választékunkba került újabb illatokról és az egyéb okok miatt a menü újdonságainak számító termékekről is teljes képet kaphassatok.

Elsőként tehát a French Vanilla érdemel említést, amely különféle illatosítók formájában elérhető, így egyrészt az autóban vihetik magukkal az édes illatok kedvelői, másrészt pedig elektromos illatosító formájában lángmentes módon biztosítja a lakás levegőjének otthonosságát. Elsősorban édesszájúak számára megfelelő választás, és a Yankee Candle egyik legkevesebb illatjegyet tartalmazó és ezáltal legtisztább összhatású termékeinek egyike. A fejjegyet tejes jegyek alkotják, a szívjegyben a vaníliabab tiszta aromája jelenik meg, az alapjegyet pedig a vaj illata alkotja, így valóban leginkább valamilyen ízletes, omlós sütemény tésztájára emlékeztet. Tökéletes tehát a zord téli napok hidegének ellensúlyozására is, hiszen egy-egy otthonos, melegséget sugárzó aromával az évszak szürkesége is elviselhetőbbé válik.

A Lavender nevű illatkompozíció új életet lehel a levendula csodálatos virágillatába, amelyet gyakran és sokan kizárólag ruhaillatosítóként és molyriasztóként ismernek, és emiatt esetlegesen ódzkodnak tőle. Róla már részletes jellemzést olvashattatok a blogon az egyik tavalyi sorozatunk részeként, így elsősorban ezt ajánljuk figyelmetekbe, és reméljük, hogy Ti is esélyt adtok neki arra, hogy az élethű, virágos és egyben friss illatának köszönhetően a kedvencetekké válhasson.

A Love – Enchanted nevű gyertyánk a régebbi Yankee Candle-rajongók számára is tartogat meglepetéseket. Egyrészt hajógyertya formátumot kapott, tehát alacsonyabb a megszokott üveggyertyás formátumnál, másrészt pedig három kanócot rejt magában, így rendkívül egyenletes égést biztosít. Ráadásul már az üvegére is öröm ránézni, és olyan, mint egy szerelmi vallomás, úgyhogy bizonyosan sikert arat vele bárki, aki vörös vagy rózsaszín rózsák társaságában átadja szíve szerelmének. Az illata maga pedig szintén felér egy vallomással: érzéki jázmin, melegséget sugárzó vanília, édesen friss dinnye és borostyán alkotja, így kiegyensúlyozott, mindenki számára kedvelhető, játékosan kedves összhatást eredményez.

A Snow in Love nevű illatunk régi kedvencünk már, és Ti is közelebbről megismerhettétek egy régebbi bejegyzésünkben, ezért ezt ajánljuk figyelmetekbe. Továbbra is biztosak vagyunk abban, hogy az egyik leginkább kedvelhető illat a Yankee Candle kínálatában, a rajta lévő szíveknek köszönhetően pedig a Valentin-naphoz is tökéletesen illik kinézetében is.

A Sun-drenched Apricot Rose az egyik legújabb illatunk, így biztosan sokatok örül, hogy rá vonatkozóan is felhasználható az árengedmény. A részletes leírását a legújabb kollekciót bemutató januári bejegyzésben találjátok, és a címkeképén található csodás rózsáknak köszönhetően akár csokor mellé, akár ahelyett megfelelő ajándék lehet.


Emellett pedig, bár nem alkotják az akció részét, a kiegészítőinket is szeretnénk szíves figyelmetekbe ajánlani, hiszen akár önmagukban, akár a velük használható Yankee Candle termékekkel együttesen ezek is méltó ajándékai lehetnek a kedveseteknek. Romantikus megjelenésű, ugyanakkor igencsak hasznos viaszmelegítő megoldás az Astbury elektromos viaszmelegítő, amellyel lángmentes módon biztosítható az otthon illatosítása. A Petal viaszmelegítő-család már a megjelenésében is igencsak romantikus, és néhány megfelelő viasszal kiegészítve tökéletes ünnepi ajándékcsomag részét képezheti bármelyik darabja. Hasonló meggondolásból érdemes a Pastel Hue család valamelyik tagja mellett dönteni, de talán minden másnál romantikusabb megjelenésűek a Pastel Romance kiegészítőink. Emellett viasztégely-melegítőink is igazán figyelemre méltóak, és közülük is talán leginkább a Robyn fantázianevű kiemelhető, hiszen klasszikus, letisztult kialakításának köszönhetően minden lakásban megállja a helyét. Természetesen további kiegészítőink között is érdemes körülnézni, hogy biztosan a megajándékozott ízlését tükrözze az összeállított csomag – a képen látható Eclipse viasztégely-melegítő a színvilágának köszönhetően akár férfiak számára is megfelelő lehet.


Jó böngészést kívánunk tehát, ha pedig van köztetek olyan, aki egyedülállóként néz az ünnep elébe, annak érdemes lehet saját magát megajándékoznia, hiszen egy-egy Yankee Candle illat minden ünnepet és hétköznapot biztosan szebbé varázsol.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése