2017. január 28., szombat

Ünnepeljünk együtt! – Lemon Lavender nyereményjáték

Egyre bővül a témáink sora itt a blogon, és mi nagy szeretettel ápolgatjuk, igyekezve a legtöbbet kihozni belőle, hogy Ti, a kedves olvasóink hétről hétre örömmel térjetek vissza, és hasznos tudnivalókkal gazdagodjatok. Az idő pedig gyorsan telik, ahogyan ezen már többször elámultunk, és bár hihetetlen, de február 6-án bizony féléves lesz ez a webes felületünk. Ennek örömére úgy döntöttünk, hogy nyereményjátékot indítunk egy darab nagyméretű Lemon Lavender üveggyertyáért, és a nyerési lehetőség megszerzéséhez magát a blogot hívhatjátok segítségetekre. Kincskereséshez hasonlóan válaszokra kell találnotok az eddig közzétett bejegyzéseinkben, és ezen válaszok segítségével adhatjátok le a jelentkezéseteket. Nem kell aggódni, hiszen a blogot eddig is figyelemmel kísérő olvasóink biztosan tudni fogják a válaszokat, de még most sem késő a bejegyzések átolvasásával rálelni a megoldásokra. Lássuk tehát, hogy mik is a feltételek.

A megválaszolandó kérdések:

1. Mely illóolajok varázsolják az illatokat alapjegyként bársonyosan lággyá? (legalább két illóolaj megadása szükséges)
2. Mikor kezdődött a Yankee Candle története?
3. A Holiday Party mely illata számít egyedinek még a Yankee Candle kínálatában is?
4. Milyen módon melegítik fel a tégelyeket a speciális Scenterpiece™ viasztégely-melegítők?
5. Mi az üveggyertyák illatának intenzitásával kapcsolatos legfontosabb fogalom?

A válaszaitokat a blog e-mail címére várjuk (blog@illatgyertya.hu), Nyereményjáték tárggyal.
Jelentkezési határidő: a blog féléves évfordulója, tehát 2017. február 6.
A nyertest e-mailben fogjuk értesíteni, és a nyereményt magyarországi postacímre áll módunkban kézbesíteni.

Reméljük, hogy sokatok részt vesz ebben a kihívásban, nemsokára pedig újabb témákkal jelentkezünk majd. Sok szerencsét kívánunk mindenkinek!

2017. január 21., szombat

Az illatok világa – a varázslatos szantálfa

Sok-sok bejegyzés született már itt a blogon az illatokat taglalva, és bizonyára többetek jól tudja már, hogy a pézsma és az ámbra bársonyosságot, míg a menta és a citrusfélék frissességet kölcsönöznek egy-egy terméknek. De vajon melyik aroma milyen növényből származik, és hogyan állítják elő? Milyen lelki és fizikai hatást fejt ki az adott olaj, és miért érezzük jobban magunkat már egy-egy szippantástól is? Ennek kapcsán született meg bennünk az ötlet, hogy új bejegyzéssorozatot indítunk útjára, hiszen bár még jó néhány Yankee Candle illatkompozíció megtalálható a kínálatunkban, amelynek részletes leírását tervezzük a blogon, arra gondoltunk, hogy az is érdekes lehet számotokra, ha kicsit részletesebben bemutatjuk a termékek megalkotására használt összetevőket. Valószínűleg sokan rajongói egy-egy illóolajnak úgy, hogy közben nem is gondolnak bele, hogy milyen növényből és hogyan nyerik ki, ezért ezzel kapcsolatos, új bejegyzéstípust indítunk ma útjára – fogadjátok szeretettel.

Elsőként pedig a szantálfaolaj lesz a téma, amely bizonyára sokak kedvence, és már önmagában is rendkívül kellemes, összetett illat jellemzi. Fás-édes illatjegyei mellett citrusokra emlékeztet frissességet is biztosít, így egyszerre megnyugtató és frissítő jellegű. Illóolajként nem csupán az orr számára kellemes, hanem a gyógyhatásának is jó hasznát vehetjük, hiszen akár a depresszió elleni küzdelemben is a segítségünkre lehet, valamint a mindennapok stresszének elviselését is elősegíti, sőt, akár a fejfájás csillapítására is képes. Emellett egyéb fizikai betegségek terén is hasznos, hiszen a megfázás gyógyításának részeként is használható, valamint jótékony hatást fejt ki fog- és fogínyfájdalmak esetén.

Az illat előállításához a fehér szantálfa részeit használják fel, úgy, hogy elsőként felaprítják a gallyakat és a fakérget, majd vízgőz-desztillációt alkalmazva nyerik ki az olajat. Maga a növény egyébként húsos, ép szélű levelekkel rendelkezik, és más növények gyökerén élősködve nyeri ki magának a vizet – érdekesség, hogy a fagyöngy rokona. Virágai fürtös elrendezésűek, és elég apróak, megjelenésében tehát nem igazán különleges, és első ránézésre nem is gondolnánk, milyen csodás aromákat rejt, és mennyire hasznos gyógyhatásai vannak. Fája nagy fajsúlyú, kemény, színe sárga, és az ébenfához hasonlóan évtizedekig megőrzi aromáját. A növénynek legalább 15 éves kort el kell érnie ahhoz, hogy feldolgozható legyen, és mivel minden részében fellelhető az értékes olaj, nem egyszerű kivágással takarítják be, hanem a teljes növényt kiássák, hogy ezáltal a gyökerek is felhasználhatóvá váljanak. Sajnálatos dolog, hogy az értékes olajok miatt a fát hosszú időn keresztül túlzott mértékben irtották, így mára igencsak megfogyatkozott a növények száma. Sok országban már a kormány tulajdonában állnak a fák, de akárcsak más, értékes áruk esetében, a fa és az olaj illegális kereskedelme is jelentős.

Az illatok terén további előnyös tulajdonságai is vannak, mivel illatfixáló hatása van, így számos parfümben és egyéb testápolási termékben is előszeretettel alkalmazzák a hosszan tartó illat elérése érdekében. Nyugtató hatásai és csodás illata miatt természetesen a Yankee Candle is szívesen használja fel összetevőként, és blogunkon is számos esetben felbukkantak már olyan illatok, amelyeknek részét képezi. A karácsonyra készülődős sorozatban olvashattatok már róla a Sparkling Snow esetében és a Snow In Love részeként, valamint a tavalyi év karácsonyi újdonságában, a Star Anise & Orange nevű illatban is fellelhető. Emellett a múlt héten ismertetett Pure Essence kollekció két darabjában, a Cherry Blossom és a Wild Mint nevű kompozícióban is megtalálható. A teljesség igénye nélkül említünk még egyéb, a blogon még nem tárgyalt illatokat, amelyek mindegyikében alapjegyként lelhető fel a szantálfa. Sokoldalúságát az is jelzi, hogy az összeállítások meglehetősen eltérő jellege ellenére mindegyikkel kellemes elegyet alkot. Megtalálható a keleties jellegű Moroccan Argan Oil, Oud Oasis és Frankincense esetében éppúgy, mint a könnyed virágos illatokban, amilyen a sokak legboldogabb napját kísérő Wedding Day és a Pink Hibiscus, de sokak örök kedvencének, az őszi meghitt estéket idéző Amber Moonnak is részét képezi. A Barber Shop kollekció egyik gyertyája, a Sandalwood pedig mindössze borókával és pacsulival kiegészítve tartalmazza, ezáltal letisztult, tiszta illatot biztosít, így a valódi szantálfarajongók számára kihagyhatatlan darab.

Reméljük, hogy érdekesnek találtátok sorozatunk első részét, és velünk tartotok majd a következőkben is. Az érdekességeket a Wikipedia angol nyelvű oldalairól gyűjtöttük ki Nektek, és a szantálfáról szóló oldalukon a növényről készített képeket is megtekinthetitek, a szantálfaolajról szólón pedig magát az olajat láthatjátok kis üvegcsében.

2017. január 14., szombat

2017-es Pure Essence illatok – kifinomult frissesség természetes aromákkal

Örök körforgás az élet, és sokszor észre sem vesszük, máris egy másik évszakban találjuk magunkat. Mi élvezzük a folyamatos változást, és azt, hogy mindig új és új élmények várnak ránk, és a Yankee Candle új illatai mindig segítenek a várakozásban. Nemrégiben még a karácsonyt vártuk epedve, és a készülődés során betelni sem tudtunk a fűszeres-édes illatokkal, mostanra viszont sok helyütt már leszedték a díszeket, és a lakás visszanyerte megszokott formáját. Ennek, na meg a hét során tapasztalható pluszfokoknak köszönhetően egyre többen várják már a tavaszt, és igyekeznek a mindennapok szürkeségét színekkel is feldobni. A komor fekete télikabáthoz talán már vidámabb sálat vesznek fel, és egy-egy csokor virágot csempésznek a lakásba, ezáltal is próbálva kissé vidámabbá tenni a hangulatot. Nos, ennek a várakozásnak tökéletes kiegészítője a most megjelenő három új illatunk, amelyek mind színeikben, mind illatukban már egyértelműen a tavaszt idézik: a Cherry Blossom, a Linden Tree és a Wild Mint csodálatos aromáiról lesz szó a mai bejegyzésünkben.

Elsőként a betűrendnek megfelelően a csodálatos pasztellrózsaszín viaszban érkező Cherry Blossom tehát a téma. Többen emlékezhetnek arra, hogy régebben is megtalálható volt ilyen illat a Yankee Candle kínálatában, és nagy népszerűségnek örvendett, így a rajongók most boldogan üdvözölhetik a 2017-es változatot. Eléggé összetett illatról van szó, amely ennek ellenére nagyon könnyed marad, és csodálatos módon idézi fel a virágzó gyümölcsfák illatát. A fejjegyben a cseresznye bújik meg, egyértelmű gyümölcsösséget is magában rejtve, és ez már a használata kezdeti szakaszában elárasztja a lakást. A szívjegyben aztán a cseresznyevirág, a jázmin és a rózsa egészíti ki az aromát, de az utóbbi kettő jelenléte nem túlnyomó, és inkább csak még jobban kiemelik a cseresznyevirág könnyed púderességét. Az alapjegyben aztán az örök bársonyos pézsma sejlik fel, hogy rendkívül megnyugtató módon egészítse ki és tegye teljessé az összhatást, valamint szantálfa is megtalálható, hogy a fás édessége mellett a friss jegyeivel tovább növelje az illat lágyságát. A könnyed virágossága miatt leginkább valamilyen megnyugtató tevékenységhez tudjuk elképzelni: meditációhoz és jógához is biztosan kiváló, de a kreatív alkotófolyamatnak is kiváló kiegészítője lehet, hiszen biztosan jól sikerül majd a családtagoknak kötött sál, ha a háttérben a kedvenc megnyugtató zenénk szól, és ez az illat egészíti ki a hangulatot.

A második újdonság a Linden Tree, amellyel nevéhez méltón a hársfavirágzás hangulatát élhetjük át. A hársfa Magyarországon is bőségesen nyílik, és sokan teának is gyűjtik a virágzatát, emellett pedig páratlan élmény egy-egy sor hársfa mellett elhaladva sétálgatni a tavaszi napsütésben. Valószínűleg sokak számára kedves illat ez, és kellemes élményeket idéz fel, ezért a Linden Tree is bizonyosan sok vásárlónk kedvencévé válik majd. A hársfa virága mellett az árnyliliom illata is megtalálható benne, és az utóbbi is jól érzi magát és bőségesen virágzik kis hazánkban. Leginkább az erdei séták során találkozhatunk vele, de sok helyen kertekben is megtalálható ez a könnyed illatú, könnyen gondozható virág. További virágos jegyként bangitát is tartalmaz, és ezek mellé kúszik be lágyan a pézsma, hogy bársonyosan kedvessé tegye az összhatást, ugyanakkor egy testesebb fás jegy, a cédrus is megbújik benne. Ez pedig még kifinomultabbá és különlegesebbé teszi, hiszen az erdők és az eső áztatta talaj illatát is felidézheti, ennek köszönhetően pedig valóban úgy érezhetjük magunkat, mintha a szabadban sétálgatva csapná meg az orrunkat a hársfavirágillat. Akárcsak a másik két újdonság, ez a fehér viaszú különlegesség is gyengéden, mégis egyértelműen árasztja el a lakást, és rendkívüli frissességet kölcsönöz a levegőnek. Megnyugtató és frissítő egyszerre, ezért jó hasznát vehetjük, ha olyan tevékenységet kell elvégeznünk, amelyhez nem fűlik a fogunk, mert a frissességének köszönhetően tettre késszé teszi a használóját. Érdemes lehet tehát mellé igazán ritmusos zenét hallgatni, és a halogatás helyett belevetni magunkat a teendőkbe – a Linden Tree frissessége biztosan segíteni fog.

Ha pedig igazán friss összhatásra vágytok, akkor ajánljuk figyelmetekbe a Wild Mint nevű csodát, amely teljes mértékben azt az illatot rejti magában, amelyet a mentalevelek megdörzsölése után az ujjunkon érezhetünk. Biztosra mentek a megalkotói, és a lehető legnagyobb frissesség érdekében mentát, borsmentát és fodormentát egyaránt tartalmaz, és mindhárman már a használat kezdetén érethetővé is válnak. Természetesen nem kell attól félni, hogy valamilyen illatosítót juttat majd az eszünkbe, hiszen a természetes illóolajoknak köszönhetően az összhatás is teljes mértékben élethű. A pézsma ebből a kompozícióból sem hiányozhat, és remek alapot teremt a friss aromákhoz, emellett pedig szantálfát is tartalmaz, amely a lágyság mellett a zöld levelek frissességét is magában rejti. Mindezek együttese pedig pontosan a mentalevelek illatát emeli ki, a Yankee Candle kínálatának egyik legfrissebb, legüdítőbb kompozícióját hozva létre. Remek választás akár aktív tevékenységekhez, akár pihenéshez, és vendégváráshoz is biztosan beválik, hiszen biztosan mindenki megörül a menta illatának, ahogyan mélyen beleszagol a levegőbe, és az orrát az illóolajok frissessége járja át.

Nálunk a napsütéses hétköznapokon jó szolgálatot tesz mindhárom újdonság, hiszen még a munka is könnyebben megy ezekkel a könnyed illatokkal. Szeretettel ajánljuk őket figyelmetekbe, és kíváncsian várjuk, hogy Nektek melyek lesznek közülük a kedvenceitek.

A Pure Essence kollekciót itt tudjátok megnézni: 
illatgyertya.hu/ujdonsagok/pure_essence_2017

A Pure Essence csomagajánlatokat pedig itt: 
illatgyertya.hu/csomagajanlatok

Márkaboltunkban a termékek hétfőtől, 2017. január 16-tól érhetőek el.

2017. január 7., szombat

A hónap illatai, január – Aloe Water, Clean Cotton és Soft Blanket

Üdvözlünk Titeket 2017 első bejegyzése alkalmából. Bár közhelynek tűnik, számunkra valóban olyan, mintha repülne az idő, és csak úgy szaladnak egymás után a hetek. Nem is olyan régen még a karácsonyi illatokat vettük sorra, mostanra pedig már nincs messze az új kollekciók egyikének érkezése. Bizony, változnak az idők, és ennek megfelelően már január hónap illatai is kissé más jellegűek, és a karácsonyi illatok testes fűszerességével szemben ezeket már inkább a klasszikusság és a letisztultság jellemzi. Név szerint, a szokásunknak megfelelően ismét betűrendben a következő három illat akciós a hónap végéig: az Aloe Water, a Clean Cotton és a Soft Blanket részletes jellemzését olvashatjátok ma el.

Elsőként tehát essék szó az Aloe Water szépséges zöld viaszba szánt illatáról, amely a rajta látható aloénak köszönhetően már külsejében is nyugalmat sugároz. Ez a jótékony hatásairól ismert, pozsgás növény ugyanis könnyű tarthatóságának köszönhetően dísznövényként is nagy kedvenc világszerte, és a letisztult formavilágú otthonok méltó dísze. Illata önmagában nagyon visszafogott, friss és zöld jellegű, és a kozmetikai ipar számos készítménye is tartalmazza. Ezek minden esetben rendkívül tiszta és friss illatot kapnak, ügyelve, hogy a többi illatösszetevő is az aloe letisztultságát és gyógyhatását tükrözze. Ezt a hatást adja vissza rendkívül élethű módon az Aloe Water is, nem is csoda tehát, hogy vásárlóinknak is sokszor valamilyen finom arckrémet vagy hidratálót juttat az eszükbe. A fejjegyben ugyanis uborka, narancs és dinnye található meg, ezért a használata kezdeti szakaszában ezek terjednek szét a szobában, hogy visszafogottan, mégis egyértelműen érezhetőek legyenek az ott tartózkodók számára. A szívjegyben aztán a liliom és a jázmin mellett már maga az aloe is megjelenik, innentől tehát a virágoknak és magának az aloénak köszönhetően tisztaságot és némi púderességet is magában rejt. Az alapjegyben aztán ibolyalevél és málna bújik meg, tovább fokozva az élményt és az illat összetett jellegét, és ugyanitt található meg az az örök megbízható alkotórész, amelytől minden illat még selymesebb és lágyabb lesz: az Aloe Water is a pézsmának köszönhetően válik igazán megnyugtatóvá és kellemessé. Tarts® mini viaszként is jó szolgálatot tesz, ugyanakkor ez esetben a viasz és a címkén látható aloe színe közötti összhangnak köszönhetően az üveggyertyák akár lakberendezési tárgyként is megállják a helyüket, és természetesen a zöld szín megnyugtató hatásai is fontos szempontot jelenthetnek. Véleményünk szerint kiváló kiegészítő lehet jógázás vagy meditálás mellé, vagy ha egy dolgos nap után az olvasólámpa fénye mellett átadjuk magunkat egy jó könyv világának, de természetesen akkor is jó választás, ha letisztult hangulatban szeretnénk fogadni a vendégeket egy jó tea mellett.

Az e heti második illatunk, a Clean Cotton már címkéjében is szó szerint a tisztaságot idézi, hiszen a képen a gyönyörű zöld füvű tájon látható fehér kerítés mellett ruhák száradnak a szabad levegőn. Hasonlít az előbb említett Aloe Waterre abból a szempontból, hogy finoman lopakodva járja át a lakás levegőjét, és nem válik tolakodóvá, mégis egyértelmű a jelenléte. Az illat jellegében pedig talán nem meglepő módon a frissen mosott ruhák illatára hasonlít, amely valószínűleg a legtöbb embernek kedvence – ezt tükrözi legalábbis, hogy világszerte az egyik legnagyobb számban eladott Yankee Candle illat ez. A letisztultsága ugyanakkor számos illatjegynek köszönhető, amelyek a mosószer és az öblítő illata mellett a tiszta levegő aromáit is magukban hordozzák, ezáltal további mélységet adva a kompozíciónak, így a Clean Cotton a napsütéses kertben kiteregetett ruhákat idézheti fel a használójában. Már a fejjegyben fellelhető ez a hangulat, hiszen zöld levelek és bergamott illatával keveredik benne a természet eső utáni, ózonos illata. Ezt követően a fejjegyben rejlő gyöngyvirág és rózsa illata válik érezhetővé, további frissességet és tisztaságot kölcsönözve az összhatásnak. Az alapjegy pedig olyan alkotóelemeket rajt magában, amelyek még inkább egy tavaszi reggel vagy eső utáni nyári nap kertjébe kalauzolnak el minket. Kezdetnek ott a vetiver, amely az esőáztatta erdő illatát idézi fel, majd emellé társul a cédrus, sokak kedvenc fás illata, hogy végül további fás jegyekkel és az örök bársonyos kedvenc, a pézsma illatával egészüljön ki. Kiváló választás tehát akár télre is, ha szeretnénk egy kicsit felidézni a napsütéses tájakat, vagy ha vendégeket várva megnyugtató tisztaságillattal szeretnénk megtölteni a lakást. A siker garantált, a csodás fehér viasz és a már említett címkekép pedig mutatós kiegészítővé is varázsolja, ha az üveggyertya kivitelt választjuk belőle.

A ma utolsóként tárgyalt illat, a Soft Blanket bizony nagy kedvenc csapatunk körében és a magyarországi vásárlóknál egyaránt: az egyik legkeresettebb illat kis hazánkban, és bár sok hasonlóságot mutat az előbb leírt Clean Cottonnal, kissé több melegséget és meghittséget sugároz annál. Érdekes módon a vásárlói visszajelzések is „otthonos” illatként írják le a legtöbb esetben, és bennünk is egy meghitt otthoni estét idéz fel. A tisztaságillatért felelős alkotóelemek mellett ugyanis bársonyos-lágy, melegséget sugárzó jegyek is fellelhetők benne, mindjárt írjuk is, hogy mik ezek. Kezdetben tehát ott a fejjegy, benne bergamott, citrus és szeder illatával. Frissesség és gyümölcsösség sejlik fel tehát elsőként, majd ezt követi a szívjegyben lévő vanília, púderes rózsaillat és dohányvirág. Az utóbbitól nem kell megijedni, hiszen a cigaretták készítésére használt dohánytól eltérő növény virágáról van szó, amely könnyed virágillatként írható le, így légiességet csempész az összhatásba. Az alapjegyben aztán a melegséget sugárzó kakaó mellett két olyan illatjegy is jelen van, amelyek tovább lágyítják az összhatást: az örök kedvenc pézsma mellett az ámbra is megtalálható itt, ezáltal meghitté téve az összhatást. Valóban kiérezhető belőle is a tiszta ruhák illata, de a lágyabb illatjegyeknek köszönhetően valahogy olyan hangulatot áraszt, mint ami a frissen mosott ágynemű között járja át az ember lelkét. Az otthon illata ez, a nyugalom szigetéé, ahol mindig békére talál az ember egy dolgos nap után.

Mindhárom illat oldalához eljuthattok ide kattintva, hogy a hónap végéig 25%-os engedménnyel tegyetek szert rájuk. Mindegyikük kiváló választás kezdő Yankee Candle-használók számára, ezért ha eddig haboztatok, hogy érdemes-e beszerezni a márka valamely termékét, most jó kezdés lehet, ha beszerzitek ezt a hármat.