2016. november 27., vasárnap

A hónap illatai, november – Snowflake Cookie és Snow in Love

A mai bejegyzésben november hónap illataié a főszerep, hiszen a rendszeres illatleírások sorát sem szerettük volna megszakítani. A Snowflake Cookie és a Snow In Love vásárolható meg a hónap végéig 25%-os engedménnyel, és bizony ezek már karácsonyi illatok a javából. Az egyikükről ugyanis már esett szó a blogon, az igazán édes karácsonyi illatok között, a másik pedig egy jövőbeli ilyen témájú bejegyzés témájában is felbukkan majd. Ahogyan már megszokhattátok, ma is eljuthattok az adott illat termékoldalára, ha a róla szóló bejegyzésben a nevére kattintotok.

Vegyük tehát elsőként sorra a korábban már taglalt, csodaszép rózsaszín viaszba zárt és Snowflake Cookie névre keresztelt illatot. A csapat több tagjának is személyes kedvence mind a viasz színe, mind az illat miatt, hiszen külsejében és aromáiban egyaránt igencsak édes kompozícióról van szó. A cukormáz, a szerecsendió és a csipetnyi fahéj hatására igazi függőjévé váltunk, és mostanra már a sokadik használaton vagyunk túl, mégsem tudunk betelni vele. A karácsonyi készülődéshez is ideális, de akár az ünnepeken túl is velünk maradhat, hogy a segítségével elevenítsük fel a családdal töltött meghitt esték emlékét. Talán akkor is hasznos lehet bevetni, ha már csak a szemünk kívánja a sok finomságot, de a gyomrunk már tele van, hiszen ezzel az illattal soha nem lehet betelni. A részletes illatleírását ide kattintva érhetitek el.

A másik akciós illatunk a Snow In Love, amely rendkívül összetett illat, és talán épp ezáltal válhat sokak kedvencévé, férfiak és nők körében egyaránt. A címkéje alapján egyrészt a hűvös erdők illatára, másrészt valamilyen porcukros édes finomságra asszociálhatunk, és egy kicsit mindkettő jelen is van benne. A fejjegyben először citrusos illat jelenik meg, amelyet a szívjegyben fellelhető fűszerek és virágillat követ, majd a jázmin illata is érezhetővé válik. Már ekkor igencsak összetett és meglepő kombinációról van szól, ám ezen illatok mellett még fás illatok, szantálfa, pacsuli és keleti fűszerek is felbukkannak. Olyan illatról van tehát szó, amely már az első használatkor számtalan arcát megmutatja, és az újabb használatok során mintha újabb és újabb meglepetéseket tartogatna, így nem valószínű, hogy hozzászokik az orr, és folyamatosan hat az érzékekre. Vásárlóink szerint meleg, barátságos és otthonos illatról van szó, amely selymesen öleli körbe a szobát, és mi is leginkább egy közös esti filmnézéshez vagy olvasósarokban, plédbe tekerve végzett olvasáshoz tudjuk elképzelni.

A hónap illatait ide kattintva érhetitek el, és amellett, hogy saját használatra is melegen ajánljuk őket, biztosak vagyunk benne, hogy ajándékként is beválhat akármelyik termékformátum, hiszen mindkettő melegséget és otthonosságot sugároz, amire bizony mindenkinek nagy szüksége lesz a karácsony utáni zord és szürke napokban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése